Gazdaság hvg.hu 2023. március. 14. 08:46

Folytatja a mélyrepülését a magyar építőipar

December után januárban is visszaesést mértek az építőipar termelésében.

3,6 százalékkal visszaesett a magyar építőipar termelése januárban az egy évvel korábbihoz képest – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. A decemberihez viszonyítva 5 százalékos a havi visszaesés.

Ez azt jelenti, hogy egymás után már a második hónapban gyengébb az építőipari teljesítmény, mint egy évvel korábban, igaz, a mostani visszaesés kisebb, mint amilyen egy hónapja volt.

Épületekből 4, egyéb építményből 2,1 százalékkal kevesebb készült.

Az új szerződések száma ennél sokkal nagyobbat zuhant, összesen 28 százalékkal kevesebb szerződést kötöttek, mint 2022 januárjában. Épületekre 23,2, egyéb építményre 36,2 százalékkal kevesebb új szerződést írtak alá.

Az építőiparról mostanában sokat fogunk még hallani: nemrég derült ki, hogy a kormány azt tervezi, jöhetnek a nemzeti tüzépek, az exportra szánt építőanyagokat szabott árszinten vásárolnák fel, a csokosok pedig olcsóbban kaphatják az építőanyagot. A rendelkezések egy sor uniós alapelvvel és az alaptörvénnyel is ütköznek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.