8,7 százalékosra gyorsult a német infláció, az energia 23, az élelmiszerek 20 százalékkal drágultak.
Januárban 8,7 százalékosra nőtt az infláció Németországban – közölte a Destatis, a német statisztikai hivatal. Ez azt jelenti, hogy a decemberi 8,1 százalékhoz képest emelkedett, de még így is alatta vannak a németek az inflációs csúcsnak.
Az EU-s összehasonlítási célokra egy kicsit más módszertan szerint készülő árindex 9,6-ról 9,2 százalékosra csökkent, ez októberben még 10,6 százalékon állt. Az unióból eddig húsz ország januári adata ismert, közülük tizenkilenc már túljutott a csúcson, a kivétel Magyarország, ahol 25,7 százalékosra nőtt a drágulás üteme.
Németországban az energiatermékek ára januárban 23,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, még az emelkedés mértékének enyhítésére hozott intézkedések ellenére is (Magyarországon ez 52,4 százalék volt).
A januári áremelkedéshez hozzájárult a decemberi gyorssegély megszűnése is. A villamos energiára, a földgázra és a távfűtési díjra bevezetett árfék azonban korlátozta az energiaárak emelkedését.
Az élelmiszerárak januárban 20,2 százalékkal emelkedtek, azaz szintén nagyjából feleakkora ütemben, mint Magyarországon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.