382 alá ment az euró árfolyama hétfőn.
Hétfőn délután öt óra körül 382 forint alá csökkent az euróárfolyam, amire tavaly május közepe óta nem volt példa. Egy eurót utoljára tavaly május közepén lehetett 382 forintnál kevesebbért megvásárolni. A magyar fizetőeszköz hétfőn néhány kisebb megtorpanás mellett egész nap képes volt az erősödésre, de úgy tűnik egyelőre nem tud a 381-es szint alá jutni, a legjobb eredménye 381,4 volt.
Az erősödő tendencia a dollárral szemben is érvényesült, ahol 356 alá sikerült eljutnia a forintnak, bár ez nem akkora újdonság, ezt a szintet már január végén és február elején is elérte.
Az erősödés a régiós valutákkal szemben is megfigyelhető, a cseh korona árfolyama megközelítette a 16-ot, a lengyel zlotyié pedig 80 alá esett. A Reuters szerint ennek hátterében az áll, hogy a forint jelentős hozamelőnnyel rendelkezik velük szemben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.