A hajó biztonsági személyzete később átállt a kalózokhoz.
Tízmillió dolláros (csaknem négymilliárd forint) váltságdíjat követelnek szomáliai kalózok egy eltérített kínai halászhajó 18 fős legénységért – közölte kedden egy szomáliai tisztségviselő.
A halászhajót Szomália északkeleti partjainál foglalták el a tengeri rablók még november végén. A bűnözők egyben felvételeket is közzétettek a közösségi médiában a legénység – fegyveresek által közrefogott – tagjairól a hajó fedélzetén. A halászhajót a félautonóm Puntföld Hszafún nevű körzetének partjaihoz vitték. A túszok azóta is a fedélzeten tartózkodnak. A hajó biztonsági személyzete később átállt a partvidék fegyvereseihez.
A szomáliai kormány illetékese elmondta, hogy a hajó 2020-ban kapott halászati engedélyt a puntföldi hatóságoktól, de ez időközben lejárt.
Az Európai Unió kalózellenes haditengerészeti missziója, az Eunavfor Atalanta a múlt héten tengeri rablásnak minősítette az esetet.
A szomáliai kalózok 2008 és 2018 között okozták a legnagyobb felfordulást a kelet-afrikai ország hosszú partvonala mentén, a 2008-ban indult Eunavfor Atalanta fedőnevű, kalózok elleni műveletnek köszönhetően azonban jelentősen sikerült visszaszorítani a tengeri rablók tevékenységét.