Különösen fontos, hogy a megyei, helyi szereplők fokozottan vegyenek a döntéselőkészítésben, a döntéshozatalban, ezt követően a végrehajtásban – magyarázta a miniszter.
A következő években alapvető változások zajlanak majd Magyarországon a területfejlesztési politikában – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Nógrád vármegyei Alsópetényben, ahol kamarai vezetőkkel írt alá partnerségi megállapodást.
Az eseményen arról beszélt Navracsics, hogy országos szinten együttműködik a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK), de különösen fontos, hogy a megyei, helyi szereplők fokozottan vegyenek a döntéselőkészítésben, a döntéshozatalban, ezt követően a végrehajtásban is.
Szeretnénk oldani azt a Budapest-központúságot, amely nemcsak a településszerkezeti vagy a közlekedésszervezési adottságokból adódik, hanem mindeddig a fejlesztéspolitika sajátossága is volt, amelynek jegyében Budapesten születnek a döntések, sőt Budapesten születnek a tervek is, viszonylag kis nyitottsággal arra, hogy a Budapesten kívüli világ mit gondol, mire van szüksége, és hogyan lehetne egyes fejlesztéseket hatékonyabban végrehajtani”
– magyarázta.
A területfejlesztési miniszter az észak-kelet-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna hat vármegyéje – Heves, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok – kereskedelmi és iparkamarájának vezetőjével kötött stratégiai partnerségi megállapodást, amellyel szorosabbra fűzik a gazdasági együttműködést, összefogva a tudásbázist a területfejlesztési politikához.
Mindez annak fényében igen beszédes, hogy éppen pénteken került nyilvánosságra egy Lázár János építési és közlekedési miniszter kézjegyével ellátott dokumentum, amely több tucat fővárosi fejlesztési projekt kivitelezését torpedózta meg. A minisztert még az sem feszélyezte, hogy egyes munkálatok leállítása több pénzbe fog kerülni az államnak, mintha rendesen befejeznék azokat, és láthatóan Lázár a fejlesztések elmaradását követő politikai veszteséggel sem igazán törődik.
Lázár János elkaszálna több tucat fővárosi fejlesztést egy kiszivárgott dokumentum szerint
Úgy tűnik, olyan projektek folytatásáról sem tudták meggyőzni a minisztert a saját emberei, amelyeknek az azonnali leállítása pénzben és politikai szempontból is sokba kerülhet. Az egész mögött felsejlik Lázár és Fürjes rivalizálása is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.