Itthon Szlavkovits Rita 2023. január. 03. 11:37

Lázárt sejti amögött Márki-Zay, hogy egy fillér rezsikompenzációt nem kap Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely hiába több mint 43 ezres, megyei jogú város, nem kap állami támogatást a rezsiválságban. Márki-Zay Péter Lázár János lobbitevékenységét sejti a háttérben. A polgármester szerint semmi nem indokolja, hogy a város nem kapott pénzt, ezért levelet ír Gulyás Gergely miniszternek. "Követeljük, hogy ne fosszanak meg bennünket, vásárhelyieket, köztük fideszes lakosokkal, a támogatástól" – mondta a hvg.hu-nak.

„Ha segíteni nem tud, ne ártson” – üzente a Facebook-oldalán Márki-Zay Péter, eléggé félre nem érthető módon, Lázár Jánosnak, a térség parlamenti képviselőjének, miniszternek. És hogy még egyértelműbbé tegye, mire gondol, hozzátette: "Gratulálok Lázár János úrnak (...) Szülővárosa és lakóhelye az egyetlen város Csongrád-Csanád vármegyében, amelyiknek valamilyen rejtélyes oknál (hmmm) fogva a kormány nem ad rezsitámogatást."

Márki-Zay arra reagált így, hogy hétfőn este a Miniszterelnökség közzétette, a 10 ezer fősnél nagyobb települések közül melyik és mennyi támogatást kapnak az 5-10-szeres önkormányzati rezsiszámláik kompenzációjára. Debrecennek jutott a legtöbb pénz, de a 10 ezernél népesebb települések közül majdnem mindegyik kap támogatást. Ez utóbbi mértékét annak függvényében határozták meg, hogy a városok milyen válságmenedzsmenti tervet tettek le Balla György kormánybiztos elé, és azt is figyelembe vették, hogy mekkora egy adott település adóerő-képessége, azaz mennyi az egy főre eső iparűzési adó. A nyilvánosságra hozott listáról hiányzik hat kerület és több város is, például Budaörs vagy Biatorbágy.

Kiadta a kormány, melyik település mekkora energiatámogatást kap

A legtöbb pénzt Debrecen kapja, oda több mint hárommilliárd forintot utal a kormány. Összesen 44 milliárd forint energiatámogatást szór ki a kormány a tízezer lakos feletti településeknek - jelentette be hétfőn este a Miniszterelnökség.

A hvg.hu hétfőn írt arról, hogy a megjelölt szempontok érvényesülhetnek a pénzosztásban, de Gulyás Gergelyt idézve már felrémlett, hogy azok az önkormányzatok, amelyek nem voltak hajlandók a kormány tárgyalásra kijelölt politikusaival egyezkedni, azok kimaradhatnak. Itt elsősorban a fővárosi kerületeket említette a miniszter, ezért is lóg ki a sorból Hódmezővásárhely. Márki-Zay Péter a posztjában arról írt, hogy már voltak előjelei a városban a mostani kormányzati lépésnek, mivel az uszodájuk működtetésére sem kapták meg a korábban megígért pénzt.

Csak az a biztos, hogy úgy ad rezsikompenzációt az önkormányzatoknak az állam, hogy közben többet szed be tőlük

Akár kormánypárti, akár ellenzéki, fogalma sincs a 3200 önkormányzat egyik polgármesterének sem, hogy milyen objektív vagy szubjektív szempontok alapján, pontosan mikor és mennyi pénzre számíthat a kormányzattól az ígért rezsikompenzációként. Az biztos, hogy amit végül kapnak, csak töredéke lesz a szükségesnek, miközben az önkormányzatok adófizetési kötelezettsége nő.

Ha európai jogállamban élnénk, a vásárhelyi emberek ugyanannyit érnének a kormánynak és a képviselőnknek, mint mindenki más. Minthogy nem abban élünk, kíváncsian várom, lesz-e bátorságuk megmagyarázni ezt a döntést.

Találnak-e bármilyen objektív mutatószámot, amivel ez a lépés indokolható? Amíg ilyen nincs, addig nem kell csodálkozni, hogy az Unió jogállamisági eljárást indít és aggódik a magyar közállapotokért (ezt a Fidesz mindenáron a melegekre vagy a migránsokra fogná, a valódi indokok azonban a korrupció és a diktatúra)” – írja a polgármester.

A polgármester a hvg.hu kérdésre azt is elárulta, mivel a város pénzügyi helyzete nem indokolja a támogatásból való kizárást, "nem is hagyja ennyiben" a dolgot, hanem levelet küld Gulyás Gergelynek, amelyben a döntés megváltoztatását kéri. MInt mondta,

Követeljük, hogy ne fosszanak meg bennünket, vásárhelyieket, köztük fideszes lakosokkal, a támogatástól, hiszen ugyanolyan állampolgárai vagyunk az országnak, mint más települések lakói.”

Márki-Zay arról is tájékoztatást kér a minisztertől, hogy milyen metodika alapján számolták ki a településeknek járó összegeket, illetve azt, hogy Hódmezővásárhely nem kap egy fillért sem. A polgármester elmondta, hiába működik termálrendszerű fűtés a városukban, az új távhő elszámolás miatt az elmúlt negyedévben 300 millió forint gázszámlát kellett kiegyenlíteniük úgy, hogy gázt nem is használtak. (Ez másutt is gondot jelent, hiszen az idei ősztől havonta számolnak el a becsült felhasználástól eltérő mennyiséggel, akár pluszban használták el, akár lefelé tértek el a felhasználáskor, azaz nem használtak gázt.)

Veres Viktor

A kamatemelések miatt is jelentősen nőtt a város 2022-es kiadása – tette hozzá –, mivel még 4 milliárd forint megmaradt a Lázár János polgármesterségének időszakában, a víziközmű átadása miatt keletkezett 10 milliárdos adósságból, aminek az idén csak a kamata 600 millió forint. Márki-Zay emlékeztetett arra, hogy Hódmezővásárhely is elkészítette a válságtervét ősszel, a város 3 milliárd forintra tartott igényt, ezzel szerinte nem lógtak ki a települések közül. Azzal együtt is, hogy a tavalyi árak némileg csökkentek, így nagyjából 2,5 milliárdos lyukat kell majd betömniük. A polgármester azért is értetlenül áll a mostani döntés előtt, mivel korábban, a Covid-járvány miatt elvont iparűzési adó kompenzációját teljes mértékben visszakapta a város, elképzelése sincs, hogy mi változott azóta.

Márki-Zay szerint Balla György, kormánybiztossal korrekt megbeszéléseket folytattak, akkor fel sem merült, hogy Hódmezővásárhely kimaradhat a rezsikompenzációból.

Nem csak a rezsikompenzációból maradt ki Hódmezővásárhely, de a januártól kivetett földadó miatt is teljes pályás letámadást indított az agrárképviselet Márki-Zay Péter ellen. A földadót nem a ténylegesen gazdálkodóknak kell megfizetniük, hanem a földtulajdonosokra hárulna a kötelezettség, akik bérbe adják a termőföldjüket, de nekik is csak 4 hektár fölötti terület esetén kell az adót megfizetni. Az adóból befolyt pénzt egy alapban különítenék el, ebből fizetnének támogatást azoknak a vásárhelyi lakosoknak, akik a rezsi miatt nehéz helyzetbe kerültek.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) még novemberben aláírásgyűjtést is indított, felhívásukban kifejezetten Márki-Zay Pétert emlegetik, holott Hódmezővásárhelyhez hasonlóan olyan városban is kivetettek már földadót, ahol éppen az agrárkamara egyik alelnöke a polgármester. Hajdúnánáson novemberben döntött arról a Szólláth Tibor vezette testület, hogy a 2015-tól bevezetett adójukat duplájára emelik. A NAK a saját alelnökük adókivetése és adóemelése ellen egy szót sem szólt. A hvg.hu megkereste a NAK-ot, hogy tudomásuk szerint hány településen vezettek be földadót, és hogyan vélekednek az alelnökük adókivetéséről, de választ nem kaptunk kérdéseinkre.

Össztűz zúdult Márki-Zay Péterre a földadó tervezett bevezetése miatt

Rezsitámogatást kaphatnak Hódmezővásárhelyen a rászorulók, a segély forrását a most bevezetett adóból fedeznék. A földadó miatt még a MAGOSZ is nekiment Márki-Zaynak, de végül a közgyűlésen megszavazták a képviselők. A hódmezővásárhelyi polgármester a földadó bevezetéséből biztosítana rezsitámogatást a rászorulóknak.

 

Hirdetés