Ingatlan HVG 2025. április. 16. 07:12

Schadl György a vádiratban is szereplő siófoki luxusnyaralójában tölti házi őrizetét

Schadl György Balaton-parti ingatlanját a vád szerint a kormányhivatali dolgozó lefizetésével túlépítették, ami miatt az ügyintéző és a kivitelező is jogerősen felfüggesztett börtönt kapott.

Miután a Fővárosi Törvényszék engedélyezte neki, Schadl György tavaly február óta a vádiratban is szereplő siófoki luxusnyaralójában tölti bűnügyi felügyeletét – számolt be a 24.hu. A Balaton-parti ingatlannal külön vádpont foglalkozik az ügyben: az ügyészség szerint az eredetileg 90 millió forintért vásárolt nyaralót Schadlék a kormányhivatali ügyintézőt lefizetve túlépítették, így a ház ma már több száz millió forintot ér.

A vádakat a kivitelező és a kormányhivatali dolgozó is beismerte, előbbit hivatali vesztegetéssel, utóbbit annak elfogadásával vádolták, mindkettejüket felfüggesztett börtönbüntetéssel és pénzbírsággal sújtotta a jogerős ítélet, Schadl azonban tagadta a vádakat. A tárgyaláson, amelyen szó esett a siófoki ingatlanról, a HVG is ott volt, erről itt olvashatnak:

Korrupciós kapcsolat? „Hát… azért volt.” – Schadl nyaralója volt a téma a bíróságon

Órákon keresztül faggatták a bíróságon azt a kormányhivatali tisztségviselőt, akit a vád szerint Schadl György kivitelezője félmillióval kent meg. P. Béla egy ponton elismerte, egy ponton a Schadl nyaralóját építő kivitelező félrevonta és jelezte: „nagyon szeretnék kifejezni nekik hálájukat”, de ő a váddal szemben azt állítja, hogy pénzt nem kapott.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupciós bűncselekményekkel vádolt elnökét a 24.hu fel is kereste a siófoki nyaralóban, ő azonban barátságtalanul fogadta az újságírókat. „Sicc innen!” – kiabált rájuk Schadl, aki ezt követően nem válaszolt egy kérdésre sem, így az sem derült ki, hogy vissza kell-e bontania az illegálisan kibővített ingatlant.

A kertben parkolt az a fehér Mercedes is, amelyről Schadl korábban a bíróság előtt azt állította, hogy nem tudja, hol van, a portál munkatársai azonban azonosították a tárgyalás előtt nem sokkal műszaki vizsgára küldött járművet.

Schadl György februárig XI. kerületi villájában töltötte házi őrizetét, amelyből rendszeresen kért kimenőt, majd amikor számonkérték emiatt, inkább felhagyott az engedmények kérelmezésével. Nemrég kiderült az is, hogy bár a volt elnök maga nem tevékenykedhet végrehajtóként, irodáján keresztül továbbra is százmilliós bevételre tesz szert. A végrehajtói kart érintő korrupciós ügyben a két korábbi igazságügyi minisztert, Varga Juditot és Trócsányi Lászlót is tanúként tervezik meghallgatni.

A kikezdhetetlenek: a büntetőeljárás alatt is tíz- és százmilliókat kerestek a Schadl-ügyben érintett végrehajtók

Többnyire jól kerestek a Schadl György-Völner Pál-féle korrupciós perben vádlott végrehajtók a büntetőeljárás alatt is. A biznisz folytatódik, a nemkívánatos irodákat továbbra is le lehet rabolni.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2025. április. 29. 19:30

„A szex és a Vissza a jövőbe nem fér össze” – interjú a 40 éves trilógia írójával

Idén lesz negyvenéves minden idők egyik legjobb időutazós filmje, a Vissza a jövőbe. Mindhárom Back to the Future-filmet Bob Gale írta Robert Zemeckis rendezővel közösen. Az Oscarra jelölt forgatókönyvíróval Steven Spielberg támogatásáról, a stúdióvezető által javasolt cím sorsáról, a Disney-t felháborító „vérfertőző” jelenetről és a negyedik rész esélyeiről is beszélgettünk.