Gyenyisz Manturov arról beszélt egy videós kormánymeetingen, hogy minden flottul megy a kényszerből önállósodott orosz repülőgyártásban. Arról nem tudott, hogy Putyin tisztában van a valódi helyzettel, mely szerint nem.
Kiadósan leszidta egy túl lassan dolgozó, és emellé még kamuzni sem rest miniszterét Vlagyimir Putyin egy szerdai videós kormánymeetingen. És mindezt az állami RIA Novosztyi hírügynökség nyilvánosságra is hozhatta, így mindenki megnézheti, milyen egy putyini fejmosás.
Az alaphelyzet röviden: a háborús szankciók miatt Oroszországnak mások mellett a repülőgép-gyártását is saját forrásokból kell megoldania, nem számíthatnak nyugati alkatrészekre, technológiákra. Az orosz légiipar állt a kihívások elébe, és vállalta, hogy az óriási kihívás ellenére 2030-ig legyárt ezer teljesen saját vasmadarat. A kezdeti jelek biztatónak mondhatók, de egy nemrég legyártott, új modell az engedélyezések miatt valószínűleg legkorábban csak 2025-ben állhat üzembe.
Jelentés az orosz gazdaságról: működnek az „elhibázott" brüsszeli szankciók
A tavalyi évet 3,3 ezermilliárd rubeles, vagyis 47 milliárd dolláros deficittel zárta Oroszország. Bár a nyugati gázkuncsaftok java kámforrá vált, a nyári, extrém árak miatt ez az üzlet 2022-ben még így is gyümölcsöző volt Moszkvának, idén viszont nagyon beszakadhatnak a bevételek.
A szerdai meetingen a tavaly július óta már a védelmi ipari feladatokat is egyengető, alapból iparért és kereskedelemért felelős miniszter, Gyenyisz Valentyinovics Manturov helyzetjelentést adott Putyinnak a dolgok állásáról.
Manturov előadásában minden a legnagyobb rendben. Nagy lendülettel sorolja, hogy helikopterek leszállítására megvannak a szerződések a védelmi minisztériummal, a civil szektorral, a lízingcégekkel, a 100 százalékban orosz repülőgépeknél pedig "minden a helyén van", a teszteléstől az engedélyeztetéseken át a nyugati importokat helyettesítő programig "minden készen áll".
Putyin ezen a ponton szakítja félbe miniszterét, és indítja be a fejmosógépet. Alább a RIA-videó rövidített, cserébe angolul feliratozott verziója:
"I know there are no business contracts... Why are you playing the fool?"
— euronews (@euronews) January 12, 2023
������������ President Vladimir Putin shows his rage at Russia's troubled economy as he publicly humiliates a deputy prime minister over business failings in the aviation sector. pic.twitter.com/YrQ2IZgjIa
"Gyenyisz Valentinovics, azt mondod, minden rendben, de nincsenek szerződéseid. Most fejezzük be ezt a meetinget, én azt mondom. Miért szórakozunk egymással? Tudom, hogy nincsenek üzleti megállapodások, az igazgatók elmondták. Miért tetteted hülyének magad? Mikor lesznek meg a szerződések? Erre vagyok kíváncsi. A vállalati igazgatók azt mondták nekem, hogy nincsenek szerződések. Te meg azt mondod, hogy minden készen áll."
Manturov azt a feladatot kapta, hogy kössön szerződéseket az orosz állami Aeroflot légitársasággal 175 milliárd rubel – több mint 2,5 milliárd dollár – keretösszegig. Ezekből tehát Putyin szerint minisztere állításával szemben egy sincs még meg. Az orosz elnök egy hónapot adott Manturovnak, hogy valóban nyélbe üsse a most elkummantott megállapodásokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.