Gazdaság MTI 2022. december. 06. 15:23

Van, ami állandó: drágul az olimpia

Nagyot drágult a nyitó- és záróünnepség, miközben a szervezők vezetője szerint „minden irányban megtakarításokra kényszerültek”.

A 2024-es párizsi nyári olimpia költségvetése a tavaly év végi 3,98 milliárdról 4,38 milliárd euróra emelkedett az infláció és a többletkiadások miatt – írta az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz.

A portál cikke szerint a 10 százalék körüli növekedést nagyjából felerészben az ukrajnai orosz inváziót követően megemelkedett energiaköltségek okozta pénzromlás idézte elő. Tony Estanguet, a játékokat szervező Párizs 2024 elnöke közölte, hogy a jövő hét elején tárgyalnak a büdzsé megnövekedett számadatairól.

Az egyik legerőteljesebb ugrást az olimpia és a paralimpia megnyitó- és záróünnepségének együttes költségei jelentik: e terület tervezett kiadásai, 40 millió eurós növekménnyel, jelenleg 320 millió eurónál tartanak. A jegyeladásokból származó bevétel ugyanakkor 143 millió euróval haladja meg a korábban kalkulált 1,265 milliárd eurós összeget. A plusz abból ered, hogy – a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal folytatott egyeztetés után – a nézők számára fenntartott helyek mennyiségét megnövelték a tisztviselők és a média férőhelyeinek csökkentésével.

Estanguet szerint „minden irányban megtakarításokra kényszerültek”. Ezzel összefüggésben közölte, hogy az olimpiai falu megnyitásának időpontja négy nappal későbbre, július 18-ra tolódott, s a versenyhelyszíneket is csak hét nappal az első viadalok előtt nyitják meg. A megtakarítást szolgáló intézkedések között említette, hogy egyetlen tartalék energiaellátó-rendszert tartottak fenn. Ez utóbbi 25 milliós kiadáscsökkentést jelent, míg a szervezőbizottság számításai szerint 45 millió eurót takaríthatnak meg az olimpiai büdzsé javára azzal, hogy a játékok helyszíneit érintő tömegközlekedés – szemben a korábbi tervekkel – nem lesz ingyenes.

A párizsi Le Monde azt írta, hogy Estanguet-ék erőteljesen keresnek további szponzorokat, miközben a hazai partnerkapcsolatokból származó, eddig befolyt pénzekből a támogatások összege 1,1 milliárd euróról közel 1,23 milliárd euróra nőtt.

A 2024-es nyári olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik, majd augusztus 28-tól következik a paralimpia a francia fővárosban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.