Gazdaság MTI / hvg.hu 2022. szeptember. 12. 15:11

Eladott az állam egy erőművet

Megvásárolta a magyarországi Veolia csoport az MVM Zrt.-től az oroszlányi erőművet, amelyet 2024 elején újraindít.

A Veolia csoport vásárolta meg az MVM által eladásra kínált oroszlányi Vértesi erőművet. A létesítmény 2014-ben került az MVM tulajdonába, majd egy évvel később kezdték árulni a feleslegessé vált ingatlanokat.

A tervek szerint felújítást követően 2024-től két, egyenként 50 megawatt teljesítményű blokkban termelnének áramot biomassza és kisebb részben előkészített szelektált hulladék (SRF) elégetésével.

A Veolia azt közölte, hogy a beruházás hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, és összesen 450-300 munkahelyet terem: kétszázat az üzemben, 250-300-at pedig a beszállítóknál.

A Vértesi Erőmű Zrt. Oroszlányi Erőmű telephelye Magyarország ötödik legnagyobb szén- és biomasszatüzelésű erőműve, amelyben 2015. december 31. óta üzemszünet van. A létesítmény a környezetvédelmi normák szigorodása miatt nem működhetett tovább. Az MVM korábban azt tervezte, hogy a környezetvédelmi normák szigorodása miatt a hulladékból származó tüzelőanyagra állítja át, de ez technológiai és jogszabályi feltételek miatt nem valósult meg.

A mostani adásvétel értékét a felek nem hozták nyilvánosságra, de az MVM korábban az erőműben 2016 után használható blokkok értékét tízmilliárd forintot meghaladó összegre becsülte.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.