Miközben elkeseredett energiaháború folyik Oroszország és a Nyugat között, az OPEC+ államok csökkentik kitermelésüket, hogy megakadályozzák az ár lassú mérséklődését.
Napi 100 ezer hordóval csökkenti október elsejétől a kitermelést az OPEC+, melyben Oroszország is benne van. A piac nem erre számított – jegyzi meg a CNBC gazdasági portál. A múlt hónapban ugyanis még arról állapodott meg az OPEC+, hogy napi 100 ezer hordóval növelik a kitermelést.
Joe Biden amerikai elnök személyesen kérte meg Mohamed bin Szalman szaúdi trónörököst arra, hogy adjanak több olajat a világgazdaságnak, de az USA-elnök jóval nagyobb emelést szeretett volna, hogy letörje az árakat. „Azon dolgozunk, hogy ársapkát rakjunk az orosz olajexportra” – mondta nemrég a Fehér Ház szóvivője. A G7 nagyhatalmak be is jelentették az ársapkát, mire Moszkva sietett közölni: csakis annak szállít olajat, aki nem alkalmaz ársapkát.
Az OPEC+ mostani döntésére a piacok áremelkedéssel reagáltak, ám mindez nem változtat azon a trenden, hogy az olaj ára csökken a világpiacon, ahol recessziótól tartanak. Márciusban érte el a csúcsot az olajár, nem sokkal Putyin Ukrajna elleni agressziója után. Rövid ingadozás után június eleje óta már csökkenni kezdett az olaj ára, amely 25 százalékot veszített azóta. Ez azzal is magyarázható, hogy sokan remélik: küszöbön áll az új iráni atomalku elfogadása, ez pedig jelentős mennyiségű olajat hozna a globális piacra.
Mindeközben Európa napi egymillió hordó orosz olajat vásárol – írja a Bloomberg. Az év végétől szankciók tiltják az Európai Unió államainak a kikötői vásárlást, de olajvezetéken továbbra is érkezhet a nyersanyag – leginkább Magyarország kérésére. Lesz-e olajhiány az Európai Unióban a szankciók hatására – teszi fel a kérdést a BBC, amely listát közöl a tavalyi helyzetről. Eszerint Litvánia és Finnország olajimportjának 83–80 százaléka származott Oroszországból. Magyarország olajimportjának 43 százaléka az orosz olaj. Németországban ez csak 30 százalék, de az ország keleti felében, az egykori NDK-ban sokkal rosszabb a helyzet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.