Gazdaság hvg.hu 2022. augusztus. 18. 09:38

Nem hatotta meg az MNB-t a forintgyengülés, maradt az eddigi kamat

Meghirdette az MNB az egyhetes betéti tendert, és úgy döntöttek, nem lesz rendkívüli kamatemelés.

Ugyan napok óta gyengül a forint, és a hónap eleji 390-es szintekről már 400 fölé mozdult az euróhoz képest, a Magyar Nemzeti Bank nem emelte meg az egyhetes betéti tender kamatát. Ezt a tendert csütörtök délelőttönként szokták meghirdetni, és most kíváncsian figyelhették a befektetők, hogy esetleg meglép-e a jegybank egy rendkívüli kamatemelést.

Valószínűbbnek tűnt az, hogy nem lesz változtatás, és így is történt, ahogy eddig, úgy most is 10,75 százalékos kamattal hirdette meg az MNB az egyhetes betéti tendert. Valószínű, hogy ha lesz kamatemelés, akkor arra két hét múlva kerül sor: augusztus 30-án döntenek az alapkamatról.

A forint valószínűleg részben ennek a hatására is egy jókora eséssel indította a napot, a kora reggeli 402-es árfolyamról 9 óra után percek alatt 406-ig szakadt be az euróhoz képest. Igaz, szinte pontosan ugyanilyen árfolyammozgással indult az előző nap is az európai tőzsdék nyitása után, aztán onnan délutánra vissza is tért a forint a reggeli kiinduló szintre.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.