„Nem lehet betelni ezzel a kilátással, mégsem jut eszembe, hogy hazaköltözzem ide, Budapestre” – mondta a 78 éves Gizella, aki a Deutsche Welle megkeresésekor épp Orbán-hegyi lakása erkélyéről gyönyörködött a tájban. A jelmeztervező 1988-ban települt át Németországba, hogy Stuttgartban, Kasselben és Berlinben folytassa művészi pályáját. „Világ életemben szabadúszóként dolgoztam, így nyugdíjjárulékot kivándorlásomig az úgynevezett Művészeti Alapnak (későbbi Magyar Alkotóművészeti Közalapítványnak) kellett fizetnem. Annak 2012-es megszűnésekor dönthettek a tagok, hogy egyösszegű kifizetést kérnek vagy átvételüket a nyugdíjbiztosítóhoz. Én az utóbbit választottam. Így most két helyről kapom az összesen körülbelül 850 eurónyi nyugdíjamat: hónap közepén Magyarországról, hónap végén Németországból, ahol szintén szabadúszó tervezőként dolgoztam 2009-es nyugdíjazásomig.”

Andreas Prost/IMAGO

A németeknél létezik egy Művész Szociális Kassza (Künstlersozialkasse) nevű intézmény, ami gyakorlatilag a munkaadói járulékrészt fizeti be az államnak az alkotók helyett, esélyt teremtve nekik ezzel egy viszonylag nyugodt öregkorra. Gizella azonban mindezzel együtt sem lehetne egészen nyugodt, ha nem létezne választott hazájában az állam által garantált létminimum intézménye (Grundsicherung), amely minden Németországban letelepedett személynek biztosít egy megélhetési és egy lakhatási alapösszeget. Ha ezt nem tudja megkeresni az ember, vagy a nyugdíja nem éri el ezt az összeghatárt, az állam kiegészíti a pénzét. „Vagyis bajban lennék, ha a kerületi önkormányzattól nem kapnék a két országból érkező nyugdíjam mellé még havi 250 eurónyi lakhatási támogatást. Így viszont elboldogulok, és a világon semmi nem késztet arra, hogy elhagyjam ezt az országot.”

Generációk közötti szerződés

A német szociális állam tehát még működik, és segít azoknak is, akiknek a nyugdíja nehezen fedezné az alapvető szükségleteket. De hogy ez tartható-e hosszú távon, a társadalom demográfiai összetételétől függ. „Kevesebb fiatal él az országban, mint valaha” – írták nemrég a német lapok. 2021 végén csak minden tizedik ember volt 15 és 24 év közötti Németországban, ami alig több mint 8,3 millió ember. Ehhez képest több mint 18 millióan voltak a 65 évnél idősebbek. Németország demográfiai fordulat közepén van: a társadalom öregszik, és túl a alacsony a bevándorlók és a születések száma ahhoz, hogy a folyamatot lassítani lehessen. A tendencia hosszú távú hatását az emberek a nyugdíjukon fogják leginkább érezni.

Ahogy a legtöbb európai országban, Németországban is a nyugdíjakat az úgynevezett felosztó-kirovó rendszerben finanszírozzák. Vagyis a mostani járulékbefizetések fedezik az aktuális nyugdíjkifizetéseket, ahogy korábban a mostani nyugdíjasok tartották el azokat, akik akkor voltak nyugállományban.

Deutsche Welle

A felosztó-kirovó rendszer azonban csak akkor működik, ha egy országban van elég járulékfizető, akik „eltartják” a nyugdíjasokat: ez az úgynevezett generációk közötti szerződés. Az OECD számításai szerint Németországban már most 37 nyugdíjas jut 100 járulékfizetőre. Ez a szám 2050-re várhatóan 58-ra emelkedik majd.

Európában nagyon hasonló folyamatok zajlanak. Magyarországon a meghozott „családvédelmi intézkedések” ellenére 2022 első negyedévében soha nem látott mélységbe zuhant a születésszám, ami rekordalacsony éves születésszámot vetít előre. A magyar társadalom öregedése az elmúlt évtizedekhez képest is felgyorsulhat az évtized második felétől kezdve: míg jelenleg 30 nyugdíjas juthat 100 járulékfizetőre, ez a szám 2050-re Magyarországon is megközelítheti az ötvenet.

Egy népszerűtlen ötlet

Márpedig ez a tendencia két dologhoz vezethet Európa-szerte: vagy a nyugdíjak csökkennek jelentősen, vagy a járulékfizetők terhei emelkednek. A német – és a magyar – állam már ma is adóbevételekből egészíti ki a nyugdíjkasszát, mert a járulékbefizetések nem elegendőek a nyugdíjak fedezetére. Néhány országban, például Svédországban részvényalapokat létesítettek, hogy a nyugdíjkasszának profitot termeljenek.

Ami a jövőben szóba jöhet, hogy az állam még több pénzzel pótolja ki a nyugdíjalapok bevételeit. De ezen kívül létezik még egy megoldási javaslat, amelyről egyre többet hallani: a 70 éves korig kitolt nyugdíjkorhatár – nem hangzik túl jól, akkor, amikor Németországban épp folyamatban van a nyugdíjkorhatár lépésenkénti, 65-ről 67 évre történő emelése.

„A nyugdíjkorhatár (akár fokozatos) emelése mindig is nagyon népszerűtlen intézkedésnek számított. Ezért aztán a politikusok folyton halogatják a napirendre tűzését, ami viszont a túlterhelt rendszer tehermentesítését késlelteti” – mondta a müncheni demográfiai változásokat kutató intézet, a „Center for the Economics of Aging” munkatársa, Johannes Rausch.

Rausch arra számít, hogy előbb-utóbb – valójában inkább utóbb – a nyugdíjkorhatárt a várható élettartam emelkedéséhez igazítják majd. Szerinte ezzel egyensúlyba lehetne hozni a nyugdíjrendszert: a járulékokon kevesebbet kellene emelni, és magasabb nyugdíjakat lehetne fizetni. Az OECD szerint 38 tagországából 20-ban emelkedni fog a nyugdíjkorhatár – a férfiaké átlagosan 66,1 évre, a nőké 65,5 évre. Azokban az országokban, ahol a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kötik, mint például Dániában, Olaszországban vagy Észtországban, már most látszik, hogy az emberek egyre magasabb életkorban mehetnek nyugdíjba. Japánban, ahol 2050-ben 100 járulékfizetőre 81 nyugdíjas eshet, ugyan stabil a határ, itt azonban különösen magas a nyugdíjasként tovább dolgozók száma.

Deutsche Welle

A magas nyugdíjkorhatár kritikája

A 70 éveskori nyugdíjazással kapcsolatban azonban messze nincs egyetértés.

„Egy nyugdíjrendszer működőképességének vizsgálatakor nem lehet kizárólag a finanszírozhatóságot szem előtt tartani” – állítja a Német Öregedéskutató Intézet (Deutsches Zentrum für Altersfragen) igazgatója, Clemens Tesch-Römer. Szerinte azt is meg kell vizsgálni, hogy pontosan mit finanszíroznak a pénzből, és hogy megfelelő mértékű nyugdíjakat lehet-e belőle biztosítani.

„Az egyik probléma a 70 éveskori nyugdíjazással kapcsolatban, hogy hátrányos helyzetbe hozná az alacsony jövedelműeket és még inkább azokat, akik csak rövid ideig voltak aktív keresők, például betegség miatt” – magyarázta a kutató.

A berlini központú Német Öregedéskutató Intézet vezetője, Clemens Tesch-Römer

DZA

Statisztikák igazolják, hogy alacsonyabb iskolai végzettségű emberek korábban halnak meg. A nyugdíjkorhatár felemelése számukra azt jelentené, hogy sokkal rövidebb ideig részesülhetnének nyugdíjban. Tesch-Römer szerint a nyugdíjkorhatár kitolása előtt feltétlenül ki kellene aknázni a többi rendelkezésre álló lehetőséget: több jól képzett bevándorlót hozni az országba, megteremteni annak a lehetőségét, hogy a munkavállalók a hivatásukat és a magánéletüket könnyebben hozhassák egyensúlyba egymással. Ezen kívül több pénzt kellene fektetni a szakmai alapképzésekbe is, hogy a minőség javításával könnyebbé váljon a fiatalok képzés utáni foglalkoztathatósága.

Élethosszig tartó tanulás

Bettina Schmitkunzot mindez már nem fogja érinti, ugyanis néhány nap múlva betölti a 63. életévét, és hamarosan nyugdíjba mehet. Bár már negyven évet ledolgozott ápolónőként a Nürnbergi Egyetemi Kórházban, és munkáját igazán hálátlan feladatnak tartja, el tudja képzelni, hogy nyugdíjazása után tovább dolgozik majd: „Nyilván csak a magam nevében beszélhetek, de én úgy vagyok vele: amíg egészséges és munkaképes vagyok, addig csak jót tesz, ha vannak a napjaimban kihívások. Szóval nem nagyon szeretném, ha novembertől a visszavonulás és a semmittevés következne.”

Bettina Schmitkunz azt is elmondta a DW-nek, hogy sok kollégája ugyanígy gondolkodik. Az efféle, nyugdíjazást követő terveknek azonban megfelelő kereteket kellene teremteni, emellé új koncepciókat kidolgozni. „Figyelembe venni például azt, hogy az idősek már nem végezhetnek annyi fizikai munkát. Ehelyett lenne idejük arra, hogy intenzívebben foglalkozzanak a gyakornokokkal és a pályakezdőkkel, támogassák őket kórházi pályafutásuk elején, amire egyébként a hétköznapokban rendszerint senki másnak nincs ideje.”

Nagyobb rugalmasság a megoldás?

Ez a Német Öregedéskutató Intézetnél dolgozó Clemens Tesch-Römer megítélése szerint is kulcskérdés. Egy olyan társadalomban, amelyben az emberek hosszabb ideig dolgoznak, fontos az egész életen át tartó tanulás támogatása. „Az oktatásnak az életpálya minden egyes szakaszán jelen kell lennie, hiszen egyetlen munkavállaló sem marad majd örökre az eredeti szakmájában. Ezért a jövőben a jelenleginél sokkal többet kell majd fektetnünk az egész életen át tartó tanulásba.” Tesch-Römer szerint a 70 éveskori nyugdíjazás lehetőség lehet mindazok számára, akik elég fittnek árzik magukat a további munkavállaláshoz.

Az olyan fizikailag megterhelő szakmák gyakorlóinak, mint a tetőfedők vagy az ápolók, idősebb korukban átképzésre lehet szükségük.

U. J. Alexander/imago images

Tesch-Römer megítélése szerint azonban a várható élettartamhoz igazított nyugdíjkorhatár hátrányai meghaladják az előnyöket. Szerinte a rögzített korhatár jól bevált intézmény. Valamivel nagyobb rugalmasság azonban megoldást jelenthet a jövőre nézve: „Persze, jó, ha megszabunk egy határt, mert azt könnyű kommunikálni, de további kiegészítő megoldásokra is szükség van. A nyugdíjkorhatárnak felfelé, de lefelé is rugalmasnak kell lennie annak érdekében, hogy azok is jó minőségű életet élhessenek idős korukban, akik valamilyen okból nem tudtak 67 éves korukig dolgozni.”

Könnyen lehet, a megoldást Németországban is a demográfiai válsághelyzet fogja csak kikényszeríteni.

Szerzők: Lisa Hänel és Valaczkay Gabriella. A cikket szerkesztette: Bogár Zsolt

További Deutsche Welle-tartalmak a DW magyar nyelvű Facebook-oldalán találhatóak.