Közösen ellenőrzik majd például, hogy nincsenek-e fegyverek a gabonaszállító hajókon.
Oroszország és Ukrajna péntek délután aláírta azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy Ukrajna gabonát exportáljon az orosz blokád alá vont kikötőiből – írja a The Guardian.
A tárgyalásokon a felek nem közvetlenül, hanem az ENSZ és Törökország közvetítésével jutottak megállapodásra. Török, ukrán és ENSZ-stábok fogják ellenőrizni a hajók rakodását, amelyek azt követően egy előre megtervezett, aknamentesített útvonalon hagyják majd el a kikötőket és a Boszporuszon haladnak át. A tájékozódásban ukrán hajók segítenek majd. Eközben a négy fél által közösen felállított koordinációs központ felügyeli majd őket. Az Ukrajnába visszatérő hajókat is ellenőrzik, hogy nem szállítottak-e fegyvert vagy más harceszközt. A háborús felek azt is kikötötték, hogy nem támadják meg az élelmiszerszállító hajókat a harcok részeként.
A megállapodás ezzel lehetővé teszi többmillió tonna gabona exportját, ami jelentős segítség lehet a háború miatt globálisan nyomás alá kerülő élelmiszerellátásra. Ezzel egyúttal enyhítik az orosz gabona- és műtrágyaszállításokra vonatkozó korlátozásokat is.
Az aláírásnak az isztambuli Dolmabahce-palota adott otthont. A megállapodást követően António Guterres ENSZ-főtitkár azt mondta: reménysugár villant fel a Fekete-tengeren, egy olyan reménysugár, amelyre az egész világnak szüksége van.
Az orosz–ukrán háborúról szóló tudósításunkat itt találja.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.