És még a kormány is erre biztatja őket - írja a HVG.
Az éves átlagos infláció még a rezsicsökkentéssel és az árstopokkal is 9-10 százalék lesz az idén. Ez azt jelenti, hogy ha a háztartásoknál lévő több mint nyolcezer millárd forint készpénz és tízezer milliárdnál is több bankbetét lekötetlenül marad, azzal az emberek mintegy 2 ezer milliárd forintot veszni hagynak - nyilatkozta a HVG-nek egy pénzügyi elemző.
Márpedig az emberek most nem azzal törődnek, hogy a náluk lévő pénz fialjon, a kormányzati intézkedések ráadásul egyenesen pénzszórásra serkentik őket, holott tankönyvi alapeset, hogy a recessziós idők előszelére a megtakarítások növelésével kell válaszolni.
Az emberek bőven elkölthetik azt az 1800 milliárd forintot is, amelyet a kormány az szja-visszatérítéssel, a 13. havi nyugdíjjal és egyéb szavazatbefolyásoló juttatásokkal osztott szét a választások előtt. Ennek egy részét ugyan elvitte az infláció, de még a fölött is 17,5 százalékkal többet vásároltak a magyarok az év első negyedében, mint egy évvel korábban. Nem spórolnak a magyarok sem az utazással, sem az energiával, pláne, hogy sem a gázért, sem a villanyért, sem a benzinért nem kell a megszokottnál többet fizetniük. Sőt, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely nemrég gúnyt űzött abból az ellenzéki politikusból, aki azt kérte, hogy fogyasszanak kevesebb energiát a budapestiek.
A válságdőzsölésről bővebben a csütörtökön megjelenő HVG-ben és a hvg360-on olvashat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.