Az Egyesült Államok kormánya vizsgálja a növekvő infláció tükrében, hogy mely kínai termékek esetében lenne feloldható a Donald Trump alatt bevezetett importvám.
Gina Raimondo, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere vasárnap bejelentette: Joe Biden elnök felkérte őt és csapatát, hogy vizsgálja meg, a kormánynak milyen lehetőségei vannak néhány kínai terméket érintő importvám feloldására. A lépésre a növekvő amerikai infláció megfékezésére van szükség – írja a Reuters.
Gina Raimondo a CNN-nek adott interjújában kifejtette: „Az elnök úr megkért, hogy elemezzük a helyzetet, de a döntés az ő kezében van. Bizonyos háztartási termékek esetében ennek kifejezetten értelme lenne“, de a kormány az acél- és alumíniumipari termékek esetében továbbra is fenn kívánja tartani a védővámokat a szektorban dolgozók védelme végett.
A többszáz milliárd dollárnyi kínai terméket érintő importvámot még az előző elnök, Donald Trump vezette be 2018-19 folyamán, amikor az amerikai-kínai gazdasági és politikai kapcsolatok történelmi mélyponton voltak.
A kínai kormány már korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az importvámok eltörlése árcsökkentést jelentene az amerikai fogyasztók számára.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.