Gazdaság hvg.hu 2022. május. 04. 08:01

Hernádi Zsolt: A kormányt nem érheti kritika a benzinárstop miatt, ha az csak ideiglenes marad

20–30 százalékkal csökkenhet a finomítók kibocsátása, ha az orosz olaj helyet mással dolgoznának – mondta Hernádi Zsolt. Arról is beszélt, hogy márciusban volt olyan időszak, amikor a Molnak már a tartalékait kellett felhasználnia, hogy mindenki kaphasson benzint.

„Ha a részvényeseknek csak rövid távú érdekeik lennének, akkor kiabálnunk kellett volna, de hosszú távon, és ha az egészet nézzük, akkor a kormányt igazából nem érheti kritika. Feltéve persze, ha az ársapka csak átmeneti marad, azt a célt szolgálva, hogy csillapítsa az árak sokkszerű emelkedését”

– válaszolta Hernádi Zsolt a Telexnek, amikor arról kérdezték, miként reagáltak a Molnál a hírre, hogy a kormány két hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak rögzítését.

A Mol elnök-vezérigazgatója arról is beszélt: márciusban, amikor a befagyasztott és a piaci ár közötti különbség „igen jelentőssé vált”, már „olyan mértékben kezdett el nőni a fogyasztás Magyarországon, hogy nem tudtuk finomítói termékkihozatallal lekövetni, ennek ugyanis fizikai korlátai vannak. Elkezdtük tartalékainkat felhasználni és elkezdtünk kiabálni.”

Az orosz olajembargó terveiről Hernádi azt mondta, „valakinek ki kell mondani, hogy az ellátásbiztonságot nem lehet figyelmen kívül hagyni”. Úgy számol, hogy ha az orosz olaj helyett alternatív kőolajokat kellene elvinni a finomítókba, akkor technológiai okok miatt a dunai finomító 20 százalékkal, a pozsonyi 30 százalékkal kevesebb terméket tudna előállítani.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.