Gazdaság MTI 2022. április. 05. 09:31

Erőszakossá váltak a benzintüntetések, kijárási tilalmat rendeltek el Limában

Több mint egy hete zajlanak tiltakozó akciók Peruban az üzemanyagárak emelkedése miatt, eddig négyen haltak meg a demonstrációkban.

Kijárási tilalom lépett életbe kedden a perui fővárosban, Limában és a vele szomszédos Callao városában, miután erőszakba torkolltak az üzemanyagárak emelkedése nyomán kirobbant, több mint egy hete tartó tiltakozások.

Pedro Castillo elnök hétfő esti televíziós beszédében a rendelkezést az emberek védelmével indokolta, és hozzátette, hogy nem lesznek fennakadások az alapvető szolgáltatásokban.

Jóllehet azt mondta, hogy tüntetni alkotmányos jog, kiemelte, hogy a tiltakozásokat törvényes keretek közé kell szorítani, az állami és a magántulajdont pedig tiszteletben kell tartani. A kormány a nehéz körülmények ellenére is mindent megtesz, hogy segítsen az embereknek – fogalmazott az elnök.

A latin-amerikai országban több mint egy hete zajlanak tiltakozó akciók az üzemanyagárak emelkedése miatt, a megmozdulások során több fontos utat lezártak, a demonstrációknak eddig négy halálos áldozatáról tudni. Tizenegy megyében mintegy húsz embert tartóztattak le. A tiltakozók a hatóságok szerint több városban boltokat fosztottak ki.

Az állami tulajdonban lévő Petroperu vállalat márciusban azt közölte, hogy 2022-ben 37 százalékkal nőttek az üzemanyagárak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.