A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a Magyar Falu programra is kevesebbet lehet költeni.
Mintegy 9 milliárd 848 millió forint átcsoportosításáról döntött a kormány – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból. Kevesebb pénz jut a Magyar Falu Programra (1 milliárd 307 millió forinttal), míg a kötött segélyhitelezésre 1,6 milliárd forinttal jut kevesebb.
Fontos változás, hogy a Gazdaság-újraindítási Alapból 7 milliárd 456 millió forintot vett ki a kormány. Ezt az összeget a Terrorelhárítási Központ kapta meg – szúrta ki a Napi.hu.
Mindeközben kiderült, kormánydöntés született a kórházi várólisták csökkentéséről. A kabinet 13,6 milliárd forintot fordít erre a célra, a hírt az emberi erőforrások minisztere jelentette be.
A Magyar Közlöny szerint a Központi Maradványelszámolási Alap 2 milliárd 622 millió forinttal gazdálkodhat kevesebb összegből. Ebből a pénzből 1 milliárd 158 millió forintot kapott a sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása.
Frissítés: Cikkünk korábbi verziójában a Napi.hu alapján azt írtuk, hogy a kormány az átcsoportosítással 4,6 milliárd forintot vont el a kórházaktól. A Pénzügyminisztérium a cikk megjelenése után azt közölte: az említett 4,6 milliárd forint továbbra is az egészségügyben maradt. A fejezeten belüli átcsoportosítás mindössze technikai jellegű: az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér fejlesztési és üzemeltetési feladatait az Országos Kórházi Főigazgatóság helyett az állami tulajdonú Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. látja el a továbbiakban. Az írást ennek megfelelően módosítottuk.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.