Gazdaság hvg.hu 2022. március. 04. 13:43

Oroszország fokozza az ukrajnai gáztovábbítást

Az Oroszországból Belaruszon és Lengyelországon át Németországig érő vezetékből épp nem folyik a gáz nyugatra.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Leálltak a Gazprom nyugati irányú szállításai a Lengyelországot átszelő Jamál gázvezetéken – derül ki a Reuters tudósításából. Ugyanakkor nagy valószínűséggel nem a gázmennyiséggel, vagy a szállítással merülhettek fel gondok, mivel a Gazprom ezzel egyidejűleg éppen az ukrajnai vezetékeken köt le plusz szállítókapacitásokat. A mostani kiélezett helyzetben hajlamos lenne az ember arra gondolni, hogy politikai okok húzódhatnak meg a döntés hátterében, ám hozzá kell tenni, hogy nem ez az első alkalom, hogy a Jamálon nem jön gáz, sőt arra is már többször volt példa, hogy kelet felé folyatták rajta vissza a gázt.

Ez általában akkor fordult elő, amikor valamiért nem tudták a gázt értékesíteni, pl. a tárolt német gáz olcsóbban hozzáférhető volt, mint a vezetéken éppen érkező. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy talán mégis inkább piaci okai lehetnek a leállításnak.

A Reuters ugyanakkor azt írja, hogy az Oroszország nyugati irányú gázforgalmának 15 százalékát szállító gázvezeték folyásirányának decemberi megváltoztatása felverte az európai gázárakat.

Az orosz–ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találják:

Tűz ütött ki a zaporizzsjai atomerőműben, de a sugárzás szintje nem emelkedett - percről percre összefoglalónk

Az orosz-ukrán háború nyolcadik napjában járunk. Az éjszaka folyamán ukrán források szerint az oroszok lőtték a zaporizzsjai Enerhodarhoz tartozó atomerőművet, melynek eredményeképpen tűz ütött ki a létesítményben, Boris Johnson és Joe Biden is tárgyalt Zelenszkijvel az éjszaka. Percről percre tudósításunkban minden fontos hírt megtalál a konfliktusról.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.