Gazdaság hvg.hu 2022. január. 19. 08:34

Még Matolcsy György bérét is lenyomja az ÁSZ-elnök új fizetése

A jegybankelnök havi ötmillió forintot kap, Domokos László márciustól ennél is többet vihet majd haza.

Havi 5,2 millió forintra emelkedik márciustól az Állami Számvevőszék elnökének fizetése, így Domokos László lesz a legjobban kereső állami tisztségviselő, megelőzve az 5 millió forintnyi bért kapó Matolcsy Györgyöt – írja a 24.hu.

A cikk emlékeztet: 2010-ben az Orbán-kormány az első intézkedései egyikeként bruttó kétmillió forintos bérplafont vezetett be az állami szférában és az állami cégeknél. Öt évvel később a tilalmat az állami cégeknél feloldották, épp Domokos javaslatára.

Domokosnak egyébként 2016-ban még 2,2 millió forint volt az illetménye, mely 2019-ben, egy módosító javaslatnak köszönhetően ugrott meg jelentősen, 1,4 millió forinttal.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.