A főpolgármester teljes fake news-nak tartja, hogy a városvezetés szabadulna a városházától.
„Ma olvastam utoljára Indexet. Az index.hu-t sajnálatos módon elérte a fake news korszelleme. A kissé szokatlan módon a főszerkesztő által személyesen jegyzett cikk – a sajtóetikai szabályokat megsértve, a reakciót be sem várva – ma reggel háromnegyed nyolckor úgy került ki vezető anyagként a portálra, hogy mindössze húsz perccel azelőtt kérték egyáltalán a Fővárosi Önkormányzat nyilatkozatát” – írta Karácsony Gergely Facebook-oldalán arra reagálva, hogy az index.hu csütörtökön reggel megírta, hogy a Budapest vezetése kész eladni a városházát. Ezt az Indextől a kormánysajtó is átvette azóta.
„A cikkből persze kiderül, hogy a szerző tényállítása mindössze annyi, hogy a Városháza eladása érdekében „a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök” megtették az első lépéseket, ebből következtet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak van értékesítési szándéka” – írja Karácsony, majd hozzáteszi: „nem tudjuk, kik azok az üzleti körök, és milyen lépéseket tettek. Annyit vagyunk kénytelen megjegyezni, hogy a cikk szerzője összekeverte a NER-t és a Fővárosi Önkormányzatot: mifelénk nem üzleti körök határozzák meg a vagyongazdálkodási döntéseket.”
Karácsony posztja végén kiemelte: „az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat”.
Az Index kormányzati bedarálásáról itt írtunk bővebben:
Nem véletlenül bízták az Index bedarálását is Mészáros strómanjára
Spéder Zoltán egykori felfedezettjéből lett az Index végnapjait meghatározó árnyalak Vaszily Miklós. A gyors karriert befutó közgazdász az Origótól az MTVA-n át a TV2-ig végigkísérte az elmúlt tíz év médiaátalakításait. Most újabb feladatot osztottak rá a NER-ben: ő próbálja majd felfuttatni Mészáros Lőrinc pénzéből a kormánypárti ütvefúró szerepére kijelölt Pesti TV-t.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.