Jövő márciusig lehet benyújtani a pályaműveket, a terveknek összhangban kell lenniük a Duna alagúttal is.
Nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdet a Budapest Fejlesztési Központ a Nyugati pályaudvar és környékének megújítására - közölte Vitézy Dávid a Nyugati Pályaudvar és környezetének megújításával foglalkozó oldalon.
"A tervpályázat célja, hogy kiválasszuk azt a tervezőcsapatot, amely felkészült egy összetett, nagy léptékű projekt előkészítésével járó feladatok ellátására; a helyszín adottságaira és a vasútüzem kötöttségeire a kreativitás forrásaként tekint; képes a vizionárius gondolatokat mérnöki precizitással valóra váltani; sokrétű szakértelmet képes mozgósítani; rendelkezik egy világszínvonalú épületegyüttes megtervezéséhez szükséges tudással és ambícióval; egyesíti az innovatív szemléletet és a hagyományok tiszteletét; jártassága átfogja az építészeti tervezés valamennyi léptékét" - szerepel a honlapon.
Vitézy azt írta, hogy a pályaudvar környékét úgy kell megtervezni, hogy az kompatibilis legyen a Duna alagúttal, amely a Nyugati és a Déli pályaudvart köti majd össze.
Ilyen lenne a Duna alatti vasúti alagút, a Nyugati és a Déli pályaudvar
Vitézy Dávidék Budapest és a Duna alatt kötnék össze az ország vasúthálózatának keleti és nyugati felét. Az alagút kétvágányos lenne, óránként és irányonként 20 vonat kapacitással. A Széll Kálmán térnél lenne egy föld alatti vasúti megálló, a Déli a felszínen megszűnne, a Nyugati részben a föld alá költözne.
Fürjes Balázs szintén az oldalon emlékeztetett, hogy a 2040-ig tartó időszakra szóló Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiában kétezer milliárd forintot fordítanak vasútfejlesztésre Budapesten és a fővárosi agglomerációban.
A Nyugati pályaudvar felújítása már elkezdődött, a csarnok megújult, a tetőszerkezet elkészült, a teljes felújítása várhatóan jövő nyáron fejeződik be.
Jövő tavasszal derül ki, hogy ki végezheti a Nyugati pályaudvar és a környező közterületek felújítását.
A regisztráció október 19-én indult, október 25-éig várják a kérdéseket ezzel kapcsolatban. A részvételi dokumentációt november 8-ig kell beadni, a tervezési időszak kezdete, illetve a pályázók meghívása november 22-én indul, a pályaműveket 2022. március 1-ig lehet benyújtani, március 31-én tudjuk meg, hogy ki végezheti a munkát.
A pályázatot a magyar jogszabályoknak és a Magyar Építész Kamara előírásainak megfelelően bonyolítják le, a zsűri a Magyar Állam és a Budapest Fejlesztési Központ delegáltjai mellett Budapest Főváros és az érintett kerületek önkormányzatainak küldötteiből, a szakmai szervezetek képviselőiből és a vasútépítészetben jártas külföldi résztvevőkből áll össze.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.