Gazdaság MTI / hvg.hu 2021. augusztus. 31. 07:09

Túl sok készpénzt tartunk magunknál a bankszövetség szerint

A nagy mennyiségű készpénznek komoly hátrányai is vannak, köztük például környezeti.

A Magyar Bankszövetség szerint csökkenteni kellene a forgalomban lévő készpénzállományt – írja keddi számában a Világgazdaság. A gazdasági napilap felidézte, hogy Magyarországon 2012 óta majdnem megháromszorozódott a forgalomban lévő készpénz mennyisége: 2652 milliárd forintról 7265,5 milliárdra.

„A lakosságnál, illetve általában a gazdaságban forgó, nagy mennyiségű készpénz az olyan jól ismert hátrányokon túl, amilyen a magas költségszint, a szürke- és a feketegazdaság táplálása, valamint a tulajdonosok testi épségét is veszélyeztetni képes biztonsági kockázatok, sajnos számos negatív környezeti hatással is jár a pénz előállításától az utaztatásán át a megsemmisítése okozta károsanyag-kibocsátásig” – hangsúlyozta a Világgazdaságnak küldött válaszában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Mint kiemelte, a bankszövetség már 2019 őszén kiadott egy Javaslatok a készpénzállomány csökkentésére című tanulmányt, amelyben többféle megoldást ajánlott a döntéshozók figyelmébe. E javaslatok közé tartozott az 500 ezer forint feletti tranzakciókra bevezetendő készpénzhasználati limit, a pénzügyi tranzakciós illeték kivezetése, a díjmentes havi kétszeri készpénzfelvétel eltörlése (vagy az összeghatár 50 ezer forintra csökkentése), sárga csekkel fizetés esetén az elektronikus fizetés előnyben részesítése, valamint az állam, az önkormányzatok és a magánszemélyek közötti pénzmozgás elektronikus irányba terelése.

„A Magyar Bankszövetség nem kíván lemondani arról a sokrétű társadalmi haszonról, amit az jelenthet, ha a forgalomban lévő készpénz mennyisége erősen csökken” – hangsúlyozta a szervezet.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.