Domány András
Szerzőnk Domány András

Három református és egy katolikus intézménynek, valamint a katolikus óvodáknak utalt ki a kormány összesen 13,4 milliárd forintot.

„A Kormány egyetért a gazdaság újraindításának érdekében szükséges … beruházások megvalósításával” – olvasható a szerda este megjelent kormányhatározatban, amely a korábbiakhoz hasonlóan nem ad magyarázatot arra, hogy ezek az építkezések hogyan hatnak a gazdaság újraindítására. Ugyanis a következőkről van szó:

  • Ráday Felsőoktatási Diákotthon és a Dunamelléki Református egyházkerület Székház és Konferencia Központjának újjáépítéséhez szükséges kiegészítő támogatás (1,5 milliárd);
  • Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium fejlesztésének folytatása (700 millió);
  • Mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda fejlesztésének II. üteme (egy milliárd) és
  • Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Ó-kollégiumának felújítása és bővítése (230 millió).

Egy másik határozat a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programjának támogatása érdekében szólítja fel a pénzügyminisztert, hogy „gondoskodjon többletforrás rendelkezésre állásáról” szintén a Gazdaság-újraindítási Alap javára. Erre a célra 10 milliárd forintot adott a kormány.

(Kiemelt képünk illusztráció)

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.