Megyei szinten a legtöbb háziorvos Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hiányzik, szintén magas ez a szám Pest- és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.
Június elsejei adatok szerint 645 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon, összesen 477 településen. A 645 praxisból 24 közel 15 éve, 60 több mint 10 éve, 160 pedig több mint 5 éve betöltetlen – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A GKI szerint ez nem csak azt jelenti, hogy a 6350 praxis közül, több mint minden tizedik betöltetlen, de azt is, hogy sok esetben hosszú éveket kell várni, mire egy praxist újra betöltenek, annak ellenére, hogy a praxisjog eladható és hitelt is fel lehet venni a vásárlásra.
A közzétett adatok szerint 2010 és 2019 között 438 fővel (7 százalékkal) csökkent a praktizáló háziorvosok száma. A KSH legfrissebb, 2019-es, adatai szerint a 6013 praktizáló háziorvos több mint 64 millió esetet látott el, egy betegre pedig maximum 12 perc jut. Szintén nőtt az egy orvosra jutó lakosok száma (2019-ben 1625 fő), ami 5 százalékkal magasabb a 2010-es adatnál.
Megyei szinten a legtöbb háziorvos (75) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hiányzik, szintén magas ez a szám Pest- és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben, ahol 54, illetve 48 háziorvost keresnek. Továbbá átlag feletti volt még ez a szám Budapesten, Fejér, Bács-Kiskun és Békés-megyék esetében.
A legkevesebb, 16 betöltetlen praxis Komárom-Esztergom-megyében volt. Települések tekintetében kiemelkedő volt Salgótarján 8 betöltetlen praxissal. Továbbá 4-nél több háziorvos hiányzott Békéscsabán, Dunaújvárosban, Nagykanizsán, Pápán, Szombathelyen, Tatabányán, Zalaegerszegen, a XI, a XIII., a XIV, a XV és a XX. kerületekben.
A GKI szerint a betöltetlen praxisok számának növekedése mögött az orvosok elöregedése áll, vagyis nincs utánpótlás. Azt is hozzátették, a bérek emelkedése sem volt elegendő vonzerő a praxisok betöltésére.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.