Gazdaság Lengyel Miklós 2021. május. 20. 17:25

Kötelező lesz a védőoltás Oroszországban?

Ezt javasolja Dmitrij Medvegyev, aki orosz elnök is volt, jelenleg pedig Putyin pártjának vezére. Oroszországban a lakosságnak csak a 30%-a akarja beoltatni magát – írja az Rt.com.

Vaccination by Law, vagyis törvény által előírt oltás – ezt a hangzatos címet viselte az a nemzetközi jogász fórum, ahol Vlagyimir Putyin orosz államfő egykori helyettese előállt ötletével: “a nemzetbiztonság és a közegészségügy szükségessé teheti a védőoltások kötelezővé tételét”. Dmitrij Medvegyev, aki az utóbbi időben kissé hátrébb szorult Putyin körében, mert túlságosan liberálisnak és Nyugat-barátnak tartják, arra hivatkozott, hogy a közösségi oldalakon nagyon sok téves információ jelenik meg a koronavírussal, illetve a vakcinákkal kapcsolatban. Szerinte emiatt nem akarnak védőoltást az oroszok.

Az orosz nép bizalmatlan. Ezzel már Putyin elnök egyik szóvivője magyarázta azt, hogy a lakosság többsége vírus- és vakcinaszkeptikus. Peszkov szóvivő szerint az emberek hagyományosan nem bíznak a hatalomban, mert a történelem folyamán oly sokszor félrevezették őket. Arról nem tett említést, amit a CNN helyszínen járt tudósítója közölt, hogy a Szputnyik vakcinát abban a gyárban állítják elő, ahol korábban a biológiai fegyvereket gyártották. A Szputnyik program tudományos igazgatója azt is elismerte, hogy gondjaik vannak a vakcina tömeggyártásával. Vagyis nem biztos, hogy azzal oltják az embereket, amit a tudományos közvéleménynek bemutattak.

Mihail Misusztyin miniszterelnök korábban azt közölte, hogy Oroszországban 24 millióan kaptak már legalább egy védőoltást. Ez a 146 milliós Oroszország népességének körülbelül az egyhatoda – mutat rá az Rt.com. Így érthető Dmitrij Medvegyev aggodalma, különösen, ha hozzátesszük: Oroszországban csak az emberek 30%-a akarja beoltatni magát. Ez persze azzal is összefügg, hogy a szigorúan ellenőrzött média csak visszafogottan tudósít a járványról. Az is csak nemrég derült ki, hogy a koronavírus-járvány halottainak száma meghaladta a 100 ezret. Külföldön sokan úgy vélik, hogy a valós szám ennél sokkal magasabb.

Változik a hatalom álláspontja Moszkvában?

Márciusban még a járvány elleni harcot irányító Tatjana Golikova miniszterelnök-helyettes azt mondta, nem gondolkodnak azon, hogy kötelezővé tegyék a védőoltást. Arra hivatkozott, hogy az oroszok közül több mint hetvenmillióan kértek korábban influenza-védőoltást, pedig erre senki sem kötelezte őket. Március óta a helyzet jelentősen romolhatott Oroszországban, amely azért is tudott Szputnyik vakcinát exportálni a többi között Magyarországra is, mert a saját lakossága nem igényelte a védőoltást. Maga Putyin elnök is csak későn kapta meg a vakcinát, amikor azt az oroszok beadták az Európai Gyógyszerügynökségnek jóváhagyásra. Ez azóta is várat magára, mert az uniós hatóság abban szeretne biztos lenni, hogy az oroszok azt a vakcinát exportálják majd, amelyet beadtak ellenőrzésre.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.