Minden turista beléphet az országba, ha rendelkezik az EU által jóváhagyott oltással, vagy átesett a koronavírus-megbetegedésen, vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt bizonyítja, hogy nem fertőző.
Újra üdvözöljük a világot
– jelentette be Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki hozzátette: kevés olyan ország van a világon, ahol a turizmus ennyire fontos, és amely a világ szemében oly kívánatos célpont. Draghi Rómában fogadta a G20 államok turizmussal foglalkozó minisztereit. Ezekből az országokból érkezik a legtöbb turista Olaszországba.
Az olasz kormány mindent megtesz, hogy megmentse a nyári turistaszezont, mert ez a GDP-nek jelentős része lehet. A pandémia előtt 14% volt a turizmus részesedése a GDP-ben. Épp emiatt az EU-ban az olasz gazdaság érezte meg a leginkább a válságot – Spanyolországhoz és Görögországhoz hasonlóan.
Az olasz turizmus vesztesége tavaly több mint 120 milliárd euró volt.
Zöld kártya olasz módra
Május közepétől meglesz az olasz "zöld kártya", így aztán lehet kezdeni a helyfoglalást Olaszországban – jelentette ki Mario Draghi, aki februárban vette át a kormány vezetését.
A londoni The Guardian kérdésére a római turisztikai minisztériumban elmondták: az olasz zöld kártya feltétele olyan védőoltás, amelyet az EU elismer, vagy igazolás arról, hogy valaki átesett a koronavírus megbetegedésen, vagy 48 óránál nem régebbi negatív vírusteszt.
Máris sok a foglalás. Ebben az USA és Nagy Britannia áll az élen, két olyan ország, ahol nagyon jól halad az oltási kampány. Ezt mondta el a Corriere della Serának Stefano Bettanin, az olasz ingatlantulajdonosok szövetségének elnöke.
A görögök május 14-én nyitnak a turisták előtt. Kiriakosz Mitszotakisz miniszterelnök optimistán nyilatkozott a nyári kilátásokról. "Azt remélem, hogy a járványhelyzet enyhül, hiszen 100 ezer ember kap védőoltást mindennap, és ezért drámai módon javulhatnak a turizmus kilátásai a következő hónapokban" – mondta Görögország miniszterelnöke azon a videokonferencián, melyet a Financial Times szervezett a nyári turizmusról.
Arról, hogy a magyar utazók Európa országaiba jelenleg milyen feltételekkel tudnak belépni vagy onnan visszatérni, ebben a szerdai cikkben írtunk bővebben – az akkori helyzet alapján természetesen:
Megjött a védettségi igazolványom, de mit ér a nagyvilágban?
Egyre több országba utazhatnak karanténkötelezettség nélkül azok, akiket már beoltottak koronavírus ellen. A magyar védettségi igazolvány azonban nem sokat ér azon a négy országon kívül, amellyel eddig megegyezett a kormány. Még a konzuli szolgálatnál is azt mondták, hogy érdemes inkább az oltóponton kapott oltási igazolást vinni, amit "aztán vagy elfogadnak, vagy nem".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.