Gazdaság hvg.hu 2021. február. 12. 18:28

45 milliárd forintos állami segítséget kapnak a falusi kisboltok

A kormány ezzel próbálja orvosolni a kistelepüléseken évek óta fogyatkozó boltok problémáját.

A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére – írta az MTI. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos  azt mondta: a kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a kisboltok működését. Hozzátette: a támogatás ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra vagy bértámogatásra fordítható.

Közölte, mintegy 2400 település érintett a falusi kisboltok támogatási lehetőségében, egy-egy bolt akár 60-70 millió forinthoz is juthat. "A támogatásban részesülő kereskedelmi egységeket öt éven át működtetni kell, valamint meghatározott árucikkeket forgalmazniuk kell" – részletezte a feltételeket Gyopáros Alpár.

A falusi kisboltok támogatásáról szóló kormányrendelet a napokban megjelenik, azt követően a Bethlen Gábor Alapkezelő felületén lesz lehetőség az előzetes regisztrációra. Ősszel a tervek szerint már folyósítják a támogatási összegeket.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.