Kiszivároghatott a vádirat Boldog István korrupciós ügyéről.
Hat év börtönt, 5 millió forint pénzbüntetést, 5 év közügyektől való eltiltást és 6 666 666 forint vagyonelkobzást kért a Központi Nyomozó Főügyészség Boldog István fideszes képviselőre – értesült az Alfahír.
A főügyészség az értesülést annyival kommentálta: egyelőre annyit szeretnének az ügyről elmondani, ami a tavaly december 21-i sajtóközleményben szerepelt. Hozzátették azonban azt is, hogy „Ezek az információk azért szivároghattak ki, mert valamelyik ügyvéd vagy vádlott a sajtó rendelkezésére bocsájtotta, hiszen a bíróságtól megkapták a vádiratot.”
A vádirat tartalmáról szóló információ a hvg.hu-hoz is eljutott, de amikor a főügyészség megerősítését kértük, még annyit sem mondta, mint az Alfahírnek, viszont a bírósághoz irányították munkatársunkat.
Az említett december végi közleményben az szerepelt: a fideszes parlamenti képviselőt hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel vádolják. A vádirat szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték azt is, hogy az általuk kiválasztott kivitelezők kapják a munkát. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek, és tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.