Ha éves bontásban vizsgáljuk, még mindig azt látjuk, hogy sokkal kisebb a természetes fogyás, mint tavaly ilyenkor volt, de a havi adatokból kiderül: vége annak az időszaknak, amikor a halálozások száma hatalmasat csökkent, és ennek nem csak a járvány az oka. A születésszám nagyot ugrott közben.
1691 fő volt a természetes fogyás szeptemberben, 5,2 százalékkal kevesebb, mint egy éve ilyenkor – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első kilenc hónapjában összesen 24 951-gyel több magyar halt meg, mint ahányan születtek, ez jelentős, 21 százalékos csökkenés 2019 január-szeptemberéhez képest.
A születési oldalon látszik, hogy a családtámogatás némi javulást hozott. Furcsa folyamatot figyelhetünk meg: tavaly az év végén és 2020 legelején havonta 500-800 gyerekkel született több, mint az egy évvel korábbi időszakban. Tavaszra ez a trend lelassult, de növekvő maradt, akkor havi 110-150 újszülöttel több született, mint tavaly olyankor. A kivételt a júniusi kiugrás jelentette – és most már a szeptemberi is.
Abban a hónapban ugyanis 8442 gyerek született, 470-nel több, mint 2019 szeptemberében.
Éves szinten a 69 543 születés 3251 fős növekedést jelent. Hogy a mostani újabb magas szám ismét csak egy egyszeri megugrást jelent-e, vagy valóban nagyobb lesz a növekedés, arról természetesen most még nem lehet mit mondani. Annyi biztos, hogy ennyi szeptemberi gyerek utoljára 2016-ban volt. A teljes termékenységi arányszám 1,56-ra emelkedett a tavaly ilyenkori 1,48-ról.
Az várható volt, hogy a gyerekvállalás támogatása növelni fogja a születésszámot, ennél meglepőbb fordulat volt ennek az évnek, hogy a halálozások száma zuhanni kezdett. Január-februárban ezt még magyarázta az, hogy nem volt olyan súlyos influenzajárvány, mint tavaly, azóta viszont egy világjárvány közben havi 400-600-zal kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban. Még kérdés, hogy erre mi a magyarázat: kórházi fertőzésekből lett-e kevesebb az ágykiürítésekkel, vagy a távolságtartás segíthetett-e.
Annyi biztos, hogy augusztusban lassult ez a jó trend, szeptemberben pedig már meg is állt: abban a hónapban már 10 133-an haltak meg, 378-cal többen, mint egy évvel korábban. Ezt ráadásul nem lehet csak a koronavírussal magyarázni, ugyanis akkor 165 áldozata volt a járványnak.
Az eddigi számok viszont annyira jók voltak, hogy éves szinten a 94 494 halott még így is 3248 fős csökkenést jelent 2019 január-szeptemberéhez képest.
A házasságkötések száma újra emelkedni kezdett: szeptemberben 8948 pár lépett frigyre, ami 2,9 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Ebben valószínűleg szerepe van annak is, hogy a járvány miatt sok esküvőt elhalasztottak tavaszról és nyárról – ha alacsonynak tűnik a növekedés mértéke, azt is érdemes hozzátenni, hogy tavaly ilyenkor rendkívül magas volt a házasságok száma, vagyis onnan már nagyon nehéz még magasabbakat elérni, mégis sikerült. A járvány miatti korlátozások előtt annyira sokan házasodtak össze, hogy az éves 53 774-es szám még a nyári bezuhanás ellenére is 3,1 százalékos növekedést jelent.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.