A szövetséget alkotó négy szakszervezet szerint a külügyminiszter nyíltan megfenyegette azokat, akik csak élnének a törvény biztosította érdekképviseleti jogosultságaikkal.
Közös közleményt adott ki a Szakszervezetek Akciószövetsége, vagyis
- az Egyesült Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége,
- a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete,
- a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
- és a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete csütörtökön,
hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavai ellen tiltakozzon. Az ügy előzménye, hogy Szijjártó a szerdai nagyköveti értekezleten bevallotta: kirúgást ígért azoknak a külügyi dolgozóknak, akik home office-ba mentek volna a fokozódó járvány miatt.
Szijjártó most mondta el, hogy kirúgást ígért azoknak, akik home office-ba akartak menni a járvány miatt
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozni különleges felelősség, amely nemcsak a jó időkben, hanem a rossz időkben is feladatokat jelent Szijjártó Péter tárcavezető szerint.
Szijjártó ott mondta azt is, hogy
szakszervezetesdit eddig sem játszottunk a Külügyminisztériumban, ezután sem fogunk. És ha valakinek ilyenhez van kedve, az szintén megkapja lehetőséget arra, hogy ezt a játékot a minisztériumon kívül játssza. Nem engedjük meg ezt természetesen a jövőben sem”.
Ez a szavak az akciószövetség szerint „alkotmánysértő, törvényellenes, a munkavállalói szervezkedés szabadságát súlyosan veszélyeztetők”.
A közleményben felhívták a figyelmet: Szijjártó Péter miniszterként esküt tett arra, hogy az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartja.
Az akciószövetség szerint a Kormányzati Igazgatásról szóló törvény szerint a kormánytisztviselők jogosultak arra, hogy a kormányzati igazgatási szervnél szakszervezet hozzanak létre. „(...) A szakszervezet joga, hogy a kormánytisztviselőket a kormányzati igazgatási szervvel szemben anyagi, szociális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintő jogaikkal és kötelezettségeikkel kapcsolatban képviselje” – írták.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.