Gazdaság D.A 2020. augusztus. 08. 08:34

Új külgazdasági céget alapít a kormány

Az állam 100%-os tulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaságot hoz létre a kormány az állam befektetéseivel, elsősorban külföldi társasági részesedések vásárlásával kapcsolatos tranzakciókra.

A tulajdonosi jogokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter gyakorolja majd. A jegyzett tőke 5 millió forint lesz, emellett 115 millió forintot „alaptőkén felüli vagyonba történő tőkejuttatásként” adnak oda.

A péntek este közzétett kormányhatározat nem szól arról, hogy az új minisztériumi cég megjelenése változtat-e a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. feladatain.

Ezt a céget 2018-ban hozta létre a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jóval nagyobb, 1,5 milliárd forintos alaptőkével, kezdetben Mészáros Lőrinc egyik korábbi munkatársának vezetésével. Annak az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nek és MNKH Magyar Kereskedelemfejlesztési és Promóciós Kft.-nek lett a jogutódja, amely arra lett volna hivatott, hogy a magyar kis- és középvállalkozások piacra jutását segítse, de sok milliárd forint veszteséget halmozott fel. A HEPA jelenlegi vezérigazgatója, Hendrich Balázs céljukat úgy határozza meg, hogy a cég „magas színvonalú szolgáltatásokkal segítse a magyar cégek további exportsikereit”, továbbá hogy „egyre több minőségi magyar termék legyen elérhető a nemzetközi piacokon és a magyar márkák külföldön is ismertté váljanak”.

A kormányhatározatokhoz általában nem fűznek indoklást, ezért nem lehet tudni, hogy a külföldi részesedésvásárlásokra miért külön társaságot alapítanak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.