Gazdaság MTI / hvg.hu 2020. július. 24. 18:52

BKK: Jön a Lánchíd-tender, tavasszal indulhat a felújítás

Eredményes tender esetén 2021 tavaszán indulhat és 2023-ban érhet véget a munka.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága pénteki ülésén jóváhagyta a Lánchíd felújításának kivitelezési munkáira kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását – írták közleményükben. Eredményes tender esetén 2021 tavaszán elindulhat és 2023-ban véget érhet a következő évek legnagyobb fővárosi beruházása, a Lánchíd rekonstrukciója.

A rekonstrukció kizárólag a híd felújítását tartalmazza, a munkálatokat a Fővárosi Önkormányzat saját forrásból, hitelből, illetve a kormány tervezett 6 milliárd forintos hozzájárulásából finanszírozza. A kormányzati hozzájárulásról még nem kötötték meg a támogatási szerződést, annak időpontja egyelőre ismeretlen, ezért a BKK technikailag csak feltételes közbeszerzési eljárást írhat ki. Ez a tender csak akkor lehet eredményes, ha a felújításhoz szükséges teljes fedezet rendelkezésre áll – közölték.

Lánchíd-felújítás: van itt még néhány bökkenő

Indul az új (sorozatban a harmadik) közbeszerzési eljárás a Lánchíd felújítására. A főváros csak a hidat újítja fel az alagút nélkül, amúgy az előző tervekkel megegyezően. A közbeszerzési eljárás feltételes lesz, mert a kormány papíron nem erre adott támogatást. Ráadásul így se biztos, hogy a pénz elég lesz.

A BKK igazgatóságának döntése alapján a feltételes, tárgyalásos közbeszerzési eljárás kiírása a napokban megjelenik. A tervezett ütemezés szerint eredményes eljárás esetén a BKK a nyertes vállalkozóval 2021. február végén köthet szerződést. Amennyiben a felújításhoz szükséges teljes fedezet rendelkezésre áll, a kivitelezési munkálatok márciusban kezdődhetnek, a teljes felújítás tervezett időtartama 30 hónap, melyből a Lánchíd legfeljebb 18 hónapig lesz lezárva a forgalom elől.

A kivitelező feladata lesz újjáépíteni a híd közúti pályáját, gyalogos járdáit, javítani az acélszerkezetet, azok korrózióvédelmét, restaurálni és felújítani a gyalogos korlátokat, restaurálni a kőoroszlánokat, visszaépíteni a hiányzó műemléki elemeket, kialakítani a híd új LED-technológiás, változtatható színképű közvilágítását, gyalogátkelőhelyet létesítése a pesti hídfő északi és déli járdája között, kiszélesíteni a hídfőkben lévő gyalogos aluljárókat, átépíteni a lépcsőket, rendezni, roncs- és lőszermentesíteni a Duna medrét a híd környékén, korszerűsíteni a hajózási jelzéseket.

A Lánchíd biztonságos használatáról a felújítás megkezdéséig a Budapest Közút munkatársai gondoskodnak naponkénti ellenőrzéssel – tudatta a BKK.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.