Mérföldkőhöz érkezett a karanténidőszak végére az első magyar cohousing közösség, a CollAction; másfél év munkája és az elmúlt hónapok Skype-megbeszélései után elkészült az az alapelveiket összefoglaló dokumentum, mellyel befektetőket és önkormányzatokat kérhetnek fel, hogy bábáskodjanak az első magyar cohousing társasház megszületésénél.

„Ez lassú folyamat volt, de nem lehet sürgetni. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, egy közösség összeszerveződésének nulladik napjától a ház avatásáig minimum 3, de akár 8 év is eltelik” – mondja Babos Annamária építész, a CollAction egyik alapítója. Miután azonban a szociális lakhatásra nem jogosult középosztály egyre szélesebb rétegei számára válik elérhetetlenné a saját otthon, az állami bérlakás-építési program pedig szinte még a cohousingnál is bizonytalanabb keretek között formálódik, a CollAction által taposott út reményeik szerint újabb közösségeket vezethet ki az albérletezésből.

Babos Annamária

Az alaptagok összeszerveződése és a belső szabályok lefektetése után épp most kezdődik a társadalmi kísérletnek is beillő folyamat látványos része: a telekkeresés, az egyezkedés az önkormányzattal, és persze a befektető felkutatása. A cohousing kevesebb, mint egy kommuna, de jóval több, mint egy társasház: a lakók nemcsak azt választják meg, kikkel akarnak együtt élni, hanem azt is, milyen irányelvek mentén; együtt döntenek a telekvásárlásról és az építkezésről, majd együtt is működtetik a házat. A modern cohousing épületek jellemzően a fenntarthatóság mentén szerveződnek, és több síkon is megvalósítják azt: a lakók vegyes korosztálya, foglalkozása, családi állapota a társadalmi-kulturális fenntarthatóságot, a közös térhasználat miatt kisebb ökológiai lábnyom a környezetit, a közös tárgyhasználat (pld. a fűnyíróé, bicikliké vagy éppen autóké) és az együtt kigazdálkodott műszaki megoldások (pld. napelemek vagy esővíztározó) pedig a gazdasági fenntarthatóságot garantálják.

A CollAction számára is mintaadó, 6 éve működő, 40 lakásos bécsi Wohnprojekt heterogén lakóközössége egymással egyeztetve használhatja a közös bicikliket és elektromos autókat – a kabriótól a családi méretig –, szaunát, játszóházat, közösségi konyhát és termet, könyvtárat, zöldségtermesztésre is használható tetőteraszt, vendéglakást és meditációs szobát. Cserébe minden felnőttnek havi 11 órában a ház körüli teendőkkel kell foglalkoznia, pl. dolgozni a háztömb aljában nyitott közösségi kávézóban. A lakók tulajdonosok, de minimális bérleti díjat is fizetnek – gyakorlatilag saját maguk főbérlői, az általuk létrehozott szövetkezettől bérlik vissza a lakást, melyet jutányos áron építettek, és minden olyan számukra fontos eszközzel felszereltek, mely nemhogy egy lakásnak, de még egy átlagos családi háznak sem tartozéka. A bérleti díj egyébként a közös költségekre és az események szervezésére folyik be. „Mindenkit bérlőnek hívnak, ami azért szerencsés, mert már vannak, akik nem tulajdonosok, hanem tényleg csak bérelnek. Őket az új lakókkal foglalkozó munkacsoport választja ki a várólistáról, majd egy bemutatkozó bulit követően a teljes lakóközösség hozza meg a felvételi döntést” – mondja Babos Annamária.

Babos Annamária

Kabrió nem kell, de kávézó lehet

A magyar közösség persze nem ragaszkodik sem a kabrióhoz, sem a meditációs szobához; a ház végleges felszereltségéről csak akkor szavaznak, ha eldőlt a helyszín, és csatlakozott a várt további mintegy tucatnyi tag. Másfél évvel ezelőtt negyven fővel indult az ötletelés, a bent maradt hét tagnak – akik közül többen párral vagy családdal érkeznének – szerteágazóak a motivációik. Akad, aki filozófiai olvasmányai hatására jutott el oda, hogy cohousingban szeretne élni, másnak a kisgyermekes anyák elzárt életéből, az egyáltalán nem segítőkész szomszédokból lett elege; van, aki nem túl népes rokonsága mellé egy „választott családot” is szeretne maga körül tudni, többen pedig a Budapesti Műszaki Egyetem egy kurzusának hatására csatlakoztak.

A CollAction célja nem kevesebb, mint hogy elérhető áron, nagyvárosi körülmények között éljenek fenntarthatóan, és nemcsak a házat, hanem a környéket, a közösséget is fejlesszék. „A nagyvárosi lét számunkra annyit jelent, hogy 40 perc alatt be tudjunk biciklizni a belvárosba, és legyen valamilyen tömegközlekedési lehetőség is” magyarázza Horogh Petra építész, a CollAction másik alapítója, a CoHousing Budapest Egyesület társelnöke. „A közösségi tér nem lesz több a ház 15 százalékánál, mert láttuk a bécsi modelleken, hogy ennél többet nem éri meg fenntartani, nem használják ki a lakók. Tervezünk kerti, közösségépítő és karbantartó munkacsoportot is, valamint a kamasz gyerekeknek is alakítunk egyet, melyben az önálló döntéshozatalt és a szervezést gyakorolhatják.” A csoport tagjai úgy képzelik, hogy nagy közös konyhájuk és kertjük, de legalább tetőteraszuk mindenképpen lesz, és a vendégszoba, mosókonyha, valamint biciklitároló is szerepel a kívánságlistán. „A könyveinket pedig összedobnánk egy nagy közös könyvtárba, digitális katalógussal” – mondja a csoporttag Szabó Julianna, a BME Urbanisztika Tanszékének docense.

A magyar csapat

Babos Annamária

Magyarországon egyébként nem először fordulna elő, hogy az egyéb lakásszerzési lehetőségekről lemaradtak közösségi alapon szervezik meg a házépítést: a hetvenes és nyolcvanas években számos budai társasház épült fel ismerősökből verbuválódott, agilis tagokkal, akik nem egyszer neves építészeket fogadtak fel (pld. Kévés Györgyöt a törökvészi teraszházakhoz). Miskolcon pedig 1979-től a 1989-ig működött az építészek által létrehozott Kollektív Ház, melynek felszámolásához nemcsak a rendszerváltás, hanem a rendezetlen gazdasági és jogi keretek is hozzájárultak. „Mi most jogilag több járható utat találtunk, de a legjobbnak a panelházak által gyakran a mai napig használt lakásszövetkezeti formát ítéltük. Ebben védhető a magántulajdon, de belefér a közösségi tér is. Ha kifelé nyit a ház, például kávézót üzemeltetünk az aljában, vagy bérbe adjuk a közösségi teret, azt egy erre létrehozott egyesületen keresztül tudjuk majd megoldani” – mondja Babos Annamária.

Befektető nélkül nem megy

Külföldön előfordul, hogy a közösség tagjai tisztán önerőből építik fel a házat, de az sem ritka, hogy önkormányzati támogatást kapnak telek vagy hitel formájában. Vannak olyan befektetők, akik a közösségi lakóházak finanszírozására álltak rá: beszállnak a fejlesztésbe, és a kemény magon kívül érkezőknek ők adják el a lakásokat. Gyakoriak a hibrid megoldások is, ahol az önkormányzat vagy a befektető bent marad tulajdonosként. „Mi természetesen nem tudnánk finanszírozni egy 15-20 lakásos társasház felépítését még akkor sem, ha mindannyian hitelt vennénk fel, így legfeljebb a telekre futná, és a később érkező tagok hiteléből kezdhetnénk az építkezést. Realitása annak lehet, hogy befektetőt keresünk a teljes projekt finanszírozására, vagy valamelyik önkormányzattal állapodunk meg. Külföldön sok példa van arra, hogy alulhasznosított önkormányzati tulajdonú ingatlanból cohousing lakóház létrehozása mellett a közösség valamilyen önkormányzati feladatot, például szociális bérlakás vagy óvoda kialakítását is vállalja” – magyarázza Horogh Petra.

A CollAction az elmúlt időszakban ismerősökön keresztül elérhető befektetőkkel tárgyalt, és a Fővárosi Önkormányzatot is megkeresték már, mivel van kiszemelt házuk: egy erősen átalakításra szoruló, használaton kívüli iskolaépület Újpesten. „Persze az is előfordulhat, hogy a pandémia miatt egy teljesen más jellegű épület kerül a látószögükbe, például egy kihasználatlan iroda, vagy egy bedőlt panzió” vélik a csoporttagok, akik most már látják, hogy a koronavírus nem riasztotta el a cohousing után érdeklődőket, sőt: sokan szívesebben töltötték volna az elmúlt két hónapot egy segítő közösségben, mint magukra utaltan.

Babos Annamária

Míg a lehetőségre várnak, a csoport több tagja lakásközösségekben gyakorolja a közösségi együttélést, ahol jóval összehangoltabb az élet, mint egy albérletben. A Daróczi úti négy, egyenként 100 nm-es lakással indult lakásszövetségben például a pénzügyeket a Splitwise alkalmazásban kezelik, ahol még azt is le lehet osztani, hogy a szemétszállítási díjat mindenkire szétosszák, vagy a legutóbbi közös sörözésért csak a ténylegesen megjelentek fizessenek. A bérleti díjakat egy ember szedi össze és juttatja el a főbérlőhöz. A feladatokat, például a karbantartási munkálatokat pedig a Slack alkalmazásban vezetik. Horogh Petra szerint „az is természetes, hogy ha valaki főz, jó nagy adaggal készül, hogy mindenkinek jusson belőle. Emellett van közös – persze nem kötelező – sport, pld. torna, futás, meg kerti grillezés és karácsonyi ajándékozás is. Az én korábbi lakóhelyemen pedig még lakáskoncertet is szerveztünk.”