Gazdaság hvg.hu 2020. május. 29. 14:58

Gyorsan nyit a Lufthansa, Budapest is sorra kerül

Folytatja járatai újranyitását a Lufthansa csoport, amely június közepétől ismét közlekedik München és Budapest között. Nő a járatszám a Budapest–Frankfurt útvonalon is.

A csoport júniusban hetente már 29, Budapestről induló járatot üzemeltet.

„A júniusi menetrenddel jelentősen hozzájárulunk a légiközlekedés újraélesztéséhez, ami a német és az európai gazdasági erő egyik meghatározó elme. Az emberek akarnak és tudnak újra utazni, s ezért folytatjuk az európai városokat egymással, valamint a világ többi városával összekötő járatok újranyitását” – mondta Harry Hohnmeister, a Luhthansa igazgatótanácsának a tagja.

A többek között a Lufthansából, az Austrian Airlinesból, a Brussels Airlinesből, a SWISS-ből, valamint a Eurowingsből álló légitársaság csoport a Budapestet és a német célpontokat – Frankfurtot, Münchent, Düsseldorfot és Stuttgartot – összekötő járatok mellett a többit is fokozatosan újranyitja: a Liszt Ferenc repülőtérről Brüsszelbe repülő Brussels Airlines is visszatér Budapestre a SWISS pedig a zürichi desztinációt éleszti fel.

A koronavírus-járvány elülte után újrainduló Lufthansa csoport június végéig 130 repülőtérre tér vissza, a hónap első felében a turisztikai szempontból fontos desztinációkban jelenik meg ismét, ez után következnek a főként üzleti utasokat kiszolgáló járatok.

A Lufthansa jelenleg 34 transzkontinentális járatot üzemeltet, hetente a csoport 112 gépe száll le Európán kívüli repülőtereken.

Június 15-e fontos nap lesz az Austrian Airlines életében is, a légitársaság közel kilencven napos szünet után felújítja működését. Az első két hétben 37 helyre repülnek az osztrák cég gépei. A Brussels Airlines pedig június és augusztus között 59 célállomásra repül majd.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.