Domány András
Szerzőnk Domány András

Egy apróságról elfeledkezett a kormány, de most észbe kaptak.

A kormány elvette Gödtől a Samsung akkumulátorgyár területét, majd döntött milliárdok ráköltéséről, de valamiről elfeledkezett. Az áprilisi döntés idején, úgy látszik, nem vett észre egy korábbi határozatot, amelyet csak most vont vissza.

Március 5-én ugyanis az jelent meg egy kormányhatározatban (1071/2020), hogy a tervezett fejlesztések – közút, vasút, víz-, áram- és gázellátás, szennyvízelvezetés – érdekében „együttműködési megállapodás kerüljön megkötésre Göd Város Önkormányzatával”. A határidő március 20. lett volna.

Ezt törölte most a szerda este közzétett 1248/2020 számú határozat – logikusan, hiszen a városnak már semmi köze a beruházáshoz.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.