Kedves népi szórakozássá vált az utóbbi időben, hogy kinyitjuk bármelyik újságot, és elolvassuk az aznapra beszerkesztett jóslatot a válság alakjáról. Azért gondolom, hogy népi, mert különben nem mentünk volna végig már a fél ábécén. Van erre kereslet.

Úgy tűnik, a válság Istenhez hasonló. A régi anekdota szerint az elefántot tapogató vakok mind különbözőket képzelnek az állatról. Az elefánt egy cső – mondja az ormányát fogdosó vak, a farkához rendelt szerint olyan, mint egy kötél, a seggénél álldogáló pedig biztos benne, hogy büdös (bár az elefánt általában is büdös). Na és pont ennyit látnak Istenből is a különböző vallások – így szól a tanmese.

A válságot, ami a vírus után jön, mérvebbnél mérvadóbb tudósok, megmondók, kutatók rajzolták már le. Az ismert típusok a V, az U, a W és az L. Ezekhez szeretnék szerényen hozzájárulni egy új válságalak kifejlesztésével: ez az K alakú válság, és úgy számolom, hogy itt ez lesz.

A K betűt így kell elképzelni:

A fentebb említett, klasszikus válságrajzok jellemzően egy mutatót mérnek, mondjuk a GDP-t, és abból rajzolódik ki a V gyors visszapattanása, a W két hullámban teljesülő felépülése, az U elnyúló agóniája a helyreállás előtt. Az L meg azt jelenti, hogy padlón marad a gazdaság. Mindegyikük kiindulópontja a Gebasz, amikor a válság beüt.

Jó ebédhez szól a nóta

A K-válság lényege, hogy nem az összesített és absztrakt statisztikát rajzoljuk le, hanem megfigyeljük, hogyan érinti a Gebasz az embereket. Mikor lesz jobb nekik utána, és mennyire? És mindjárt azt látjuk, hogy ahány ház, annyi szopás, némelyiknél viszont most kezdődnek a legnagyobb mulatságok. A görbe kettéválik, valahogy így:

Természetesen minden válság lehetőség is, és mindig vannak, akik jól járnak rajta. Járvány idején többek közt az egészségügyi eszközök gyártói és forgalmazói, a jól értékesíthető online tartalomszolgáltatók, a futárcégek. Az ő gyarapodásuk senkit sem fog meglepni, ahogy az egészségügyi dolgozók prémiumát sem irigyli senki; talán csak a kormány, mert nem nagyon akarja kifizetni. Az érdemtelenül szerzett vagyon viszont jogos irigység tárgya.

Válságban a készpénz az úr, ez is régi bölcsesség, annyira, hogy nem is teljesen igaz. Az viszont biztos, hogy a végtelenített vásárlóerő, a minden körülmények közt, betonbiztosan garantált jövedelem a letarolt, füstölgő piacon még annál is dominánsabbá teszi a pártállami oligarchákat, mint azelőtt. Ehhez jön a kedvük szerint alakított jogi és politikai környezet. Válogathatnak a csődbe ment cégek, szektorok, birtokok és fuldokló márkák között. Ilyenkor olcsó minden. Be lehet vásárolni földből, ingatlanból, nőt és árulót egy karton cigiért lehet venni. Törzsvevőknek öt forintért kapható a kutya már. És annál olcsóbbak a megszerezhető, bekebelezhető, megrogyott áldozatok, minél mélyebben kapálóznak.

Ide kívánkozik a sajtópiac rövid elemzése, nem hazabeszélés végett, hanem mert ez eléggé szem előtt van, a kedves Olvasó is épp az egyik standjánál nézelődik.  – Csődbe mehet-e az Állami Biztosító? – tette fel a kérdést gyermekkorom egyik ismeretterjesztő könyve, mindjárt meg is válaszolva: nem, hiszen állami. – Csődbe mehet-e az Állami Szopoda, avagy a KESMA? – kérdezhetnénk harmincöt évvel később, tudva a választ. Nem, az örökkévaló. Amíg adót lehet szedni e földön, zengeni fogja az adószedők dicséretét. Viszont a visszaesés remek pusztítási lehetőségeket kínál, ahogy láttuk ezt a Népszabadság példáján.

Ideje van az irigységnek

Logikus tehát, hogy a közpénzből hizlalt tőkéseknek nem érdekük a hatékony gazdasági mentőprogram. Minél több a csőd, minél magasabb a munkanélküliség, annál olcsóbbak a vagyontárgyak és a munkaerő. Minél vastagabb a K alsó szára, annál magasabbra hághat a felső. Ennek megfelelően alig van Európában még egy kormány, amely ennyire szűkmarkúan és szenvtelenül kezelné a gazdasági és szociális következményeket. Erős a gyanú, hogy nem elvből, hanem számításból.

A világgazdaság aztán szép lassan visszaépül korábbi szintjére, de addigra már szinte minden a kezükben lesz. A szorult helyzetben felvásárolt vállalatok már nekik tejelnek, a munkások nekik dolgoznak. Tíz- és százezrek nélkülözése, és néhány száz érdemtelen tökvakargató kisherceg luxusa: ez a K alakú válság.

Nagy bevásárlások éve lesz az idei. Ha mégsem, szívesen visszavonom tanaimat. De ha mégis, akkor lásd alább.

Szépek a szimmetrikus betűk, a V meg a W és az U. Amolyan együtt dübörgést sugallnak. Megszenvedtük a csapást, a szelek mérgét nemesen kiálltuk. És most együtt lábalunk kifelé, Lőrinc meg én, és itt lábal velünk a Pista és a Rasi meg a Tóni. Szép, érett barázdák ékítik arcukat. Nekik se volt könnyű. Mint a jó gazda aszályban, úgy virrasztották végig ezt az időt a konyhaasztalnál. Ott az a temérdek strand, a szállodalánc, a divatügynökség, a lovarda; benne az összes pénzecskéjük. Szomorkás ölelések ideje volt, a sok bizonytalanul elmotyogott „nem lesz semmi baj”, és a bensőt átjáró jeges rémület: tudunk-e enni adni a kicsinek?

De sok minden jutott eszembe K betűvel, amíg ezt elképzeltem.

A K alakú válság, az az, hogy a többség kurvára megszívja, ezeknek a vérszopóknak meg kurvára semmi bajuk nem lesz akkor se, ha sivataggá szárad egész Magyarország. Sőt, annál többet fial az oázis, amit lenyúltak maguknak.

***

A K alakú válság a lehető legrosszabb mind közül, mert garantálja a kezelhetetlen szociális feszültségeket. Nem béke követi, legfeljebb fegyverszünet, ami véges.

Egyetlen erő állhat ellen neki: a válság alsó lábán utazók képviselete. A baloldal. Harcos, bátran vádat emelő politika, amely napról napra tartja köztudatban, hogy állnak még a paloták. Illetve hogy már megint. Toleráns, befogadó baloldal, amely képviseli a maradék falattól megfosztott közmunkást, és a csődbe zuhanó kisvállalkozót, az igazságtalanul kifosztott tőkét is. Nemcsak több szólamban beszél, de képes szimfonikus, koherens programmá formálni, hogy nekik mind jobb lenne másik kormányzás alatt. Ahogy azoknak is, akik szabadságukat féltik a járvány ürügyén terjeszkedő hatalomtól – tévedés ne essék, őket liberálisoknak nevezzük, és őket is reprezentálni kell.

Velük, sőt általuk, ha nekik tetszik – nélkülük és ellenük, ha kell. Így intette a közérdekre Széchenyi az arisztokráciát – hiába.

Sokan lesznek a megalázottak és megszomorítottak. Többen, mint akik a VIP-hídon, száraz lábbal kelnek át ezen a válságon. Többséggé – s ha jogaik korlátozása szükségessé teszi: forradalmi erővé – szervezésük nemcsak létérdeke az ellenzéknek, hanem erkölcsi kötelessége is.