„Nem ezt hívják adósrabszolgaságnak?” – tette fel a költői kérdést Orbán Viktor, amikor a péntek reggeli rádióinterjújában beszélt Soros György terveiről: a magyar-amerikai befektető a héten egy, a Project Syndicate-nek írt cikkében azt javasolta, hogy az EU válságkezelését örökjáradék-kötvényekkel kellene segíteni.

A miniszterelnök kérdésére egyszerű a válasz: nem, nem ezt hívják adósrabszolgaságnak. De az örökjáradék-kötvény annyira ritka és annyira meredek ötlet – ezt még Soros is elismeri –, hogy nagyon könnyű dolga van annak a politikusnak, aki a hozzá nem értő emberekkel el akarja hitetni, hogy valami szörnyű dologról van szó.

Az a megállapítás, hogy Soros György eladósítaná az EU-t, önmagában teljesen igaz. És ezzel nincs is baj.

A mostani válságos helyzetben az eladósodás egy szintig rendben van, még ha a politikai kommunikáció mást is sugall. Orbán Viktor például azt, hogy „Magyarország nem kér a hitelekből, erős lábakon állunk”, 13 órával az után jelentette be, hogy Varga Mihály elbüszkélkedett kétmilliárd eurónyi kötvény kibocsátásával, vagyis azzal, hogy a magyar államadósság 700-720 milliárd forinttal nőtt meg.

Az EU egészének és a tagállamoknak egyenként is rettenetesen sok pénzre van szükségük ahhoz, hogy kezeljék a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke úgy számolt, hogy ezermilliárd euró, azaz attól függően, hogy épp hogyan ugrál az árfolyam, 350-360 ezer milliárd forint kellene, nagyjából nyolc évi magyar GDP. A kötvények kibocsátása ilyenkor jó ötlet lehet, hiszen ezekért most pénzt kap az EU, kamatot fizetnie majd csak később kéne, jó esetben akkor, amikor már jobb lesz a gazdaság helyzete – és egyébként is, az a megoldás nem nagyon működne, hogy a tagállamoktól kérjenek több pénzt az uniós kasszába. (Bár ezt is felvetette Von der Leyen a csütörtöki EU-csúcson, de valószínűleg ez még nagyobb ellenállásba ütközik, hiszen itt valóban pénz felajánlásáról van szó, míg a kötvény esetében nem.)

De mi az az örökjáradék-kötvény?

Soros egy nagyon régi és nagyon ritkán alkalmazott ötletet vett elő. Az örökjáradék-kötvényt (angol eredetijében perpetual bond) az Egyesült Királyságban a napóleoni háborúk vagy épp az első világháború kiadásainak finanszírozására használták, aztán legközelebb 2012-ben húzta elő a tervet a brit kormány. A lényege röviden az:

• más kötvényt, ha valaki megvásárol, akkor pénzt ad érte a kibocsátónak (azaz itt az államnak), az állam pedig évek, akár évtizedek alatt kamatokkal fizeti ezt vissza,
• az örökjáradék-kötvényekért az EU pénzt kapna azonnal, a tőkét soha nem kellene visszafizetni, a kamatokat viszont előre meghatározott összegben örökké.

Ez így tényleg ijesztően hangzik elsőre. Ezért is van több olyan eleme a rendszernek, amely biztosítja, hogy mégse brutális eladósodásról legyen szó.

A legfontosabb ezek közül az, hogy hosszú távon az infláció úgyis elviszi az értékét. A Telegraph írt egy brit családról, akik az 1930-as években akkor kisebb vagyonnak számító 115 fontért vettek örökjáradéknak számító hadikötvényeket, és egy pár évig jó befektetés volt évi 4 font kamatot kapni értük, de mire az állam 2015-ben visszavásárolta, már ebédelni sem tudtak elmenni ennyi pénzből.

A Yale Egyetem rendszeres bevételei között pedig mind a mai napig ott van az a kamat, legutóbb épp 136,2 euró, amelyet a holland De Stichtse Rijnalden vízügyi hatóságától kap időről időre egy 1649-ben kibocsátott, kecskebőrre írt kötvény után.

Ez azért nem küldi padlóra az államkasszát, de amikor kibocsátották, jól jött mólóépítésre az érte kapott 1000 holland forint. De ha ez nem elég, akkor a legtöbb örökjáradék-kötvény valójában nem is teljesen örök: a kibocsátó kellőképp hosszú idő után visszavásárolhatja, ha akarja, a tőkét mégis visszafizetve.

Soros úgy számol: ha az EU-nak 1000 milliárd euróra volna szüksége, azt 0,5 százalékos kamatozású kötvényekkel már megszerezhetné, ami logikusan az 1000 milliárdnak 0,5 százalékát, 5 milliárd euró kiadást jelentené évente. Ez nagyon nagy összegnek tűnik, de mégis olcsóbbá teheti a válságkezelést, mint ha a tagállamoktól szednének be hirtelen euró százmilliárdokat a közös kasszába. Soros azért a 0,5 százalékos kamatot hozza fel példának, mert ez lenne picivel magasabb kamat, mint a kontinens mostani leghosszabb futamidejű kötvényéé, az osztrák százévesé. A végtelen futamidő (és az Európai Unió elsőrendű hitelbesorolása) miatt prémium kategóriás kötvény lenne ez, vevő biztos volna rá.

De miért nem tetszik mindez a magyar kormánynak?

Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz. A kötvénykibocsátás részletein dőlne el, hogy melyik tagállam mennyi pénzt kapna, kinek mennyit kellene visszafizetnie, ahogy az is, hogy milyen feltételekkel vehetnének részt a programban a nem eurót használó országok, vagyis itt még csupa nyitott kérdést látunk. Az eladósodás önmagában nem okoz problémát a kormánynak, erre példa a csütörtöki eurókötvény-kibocsátás is. Az egyetlen, amit biztosan tudunk, az: az elmúlt évek után politikailag nem vállalhatja fel a kormány, hogy bármire is igent mondjon, amit Soros javasol.

Észak Dél ellen

Nem csak Soros György állt elő azzal az ötlettel, hogy kötvénykibocsátással kell pénzt szerezni a válságkezelésre: több EU-tagállam vezetői felvetették, hogy közös euróövezeti koronakötvénnyel próbálkozzanak. Ez a terv egyelőre a német és a holland kormány ellenállásán bukik el: szerintük nem megengedhető, hogy a korábbi válsághoz hasonlóan újra a megbízhatóan gazdálkodó, alacsony államadósságot termelő országok fizessék az olaszok, spanyolok vagy épp franciák válságkezelését.

A kérdésre megoldás még nincs. A csütörtök esti online EU-csúcs után arról beszéltek az unió vezetői: amíg az előző költségvetési terv szerint a nemzeti jövedelem 1,12 (vagy az Európai Tanács kérése alapján 1,07) százalékot kértek volna a tagországoktól az uniós költségvetésbe, most ezt az arány 2 százalék körülre fel kellene vinni. Ez csökkenhet, ha közös eurókötvénnyel sikerülne más forrást bevonni.