Napi 3 millió tekercset gyárt az itthoni piacvezető cég.
A magyar tulajdonban lévő Vajda-Papír éves higiéniai alappapír-gyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország akár önellátó is lehet ezekből a termékekből, a koronavírus-járvány alatt megnőtt kereslet mellett is – mondta Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.
Az idén 20 éves, Magyarországon piacvezető vállalat higiéniai papírtermékeit – toalettpapír, papír zsebkendő, papírtörlő – Skandináviába, a Baltikumba és Kelet-Közép-Európa több mint 20 országába szállítják. A külpiaci értékesítés a koronavírus-járvány idején sem állt le, köszönhetően az évi 140 ezer tonnás feldolgozó kapacitásnak és Európa legmodernebb, a régió legnagyobb papíripari üzeme, a dunaföldvári gyár rugalmas gyártási teljesítményének – mondta Vajda Attila.
A koronavírus-járvány kitörése óta az eddigi, átlagosan napi 2 millió tekercs gyártását 3 millióra emelte a toalettpapír termékeknél, papírtörlőből 20 százalékkal, papír zsebkendőből pedig 10 százalékkal emelték a termelést, de a rendelésállomány, átmenetileg, egyes termékekből a háromszorosára nőtt a kiskereskedelmi láncoknál. Egy magyar család évi 9 kilogramm higiéniai papírterméket használ fel évente, így a cégcsoport egy átlagos évben 13 millió ember higiéniai papírszükségleteit elégítheti ki.
A megugró igényeket a vállalkozás 100 százalékban ki tudja elégíteni
– jelezte Vajda Attila.
A magyar piac zökkenőmentes ellátása annak is köszönhető, hogy a legalapvetőbb termékek papír-alapanyagainak 100 százalékát belföldön állítja elő a cég, ez a teljes termékportfólió alapanyagának 50 százalékát jelenti. A megnövekedett igények miatt pedig csaknem száz munkavállalóval bővítik a létszámot a három magyarországi telephelyen – mondta.
Tudomásuk szerint a kiskereskedelmi árak nem emelkedtek, az akciók azonban a megugró működési költségek miatt elmaradnak.
Az extra higiéniai és megelőző intézkedések, idős munkavállalók védelmében tett lépések költségei, az egyes alapanyagok és az azokhoz kapcsolódó szállítmányozás drágulása és a devizahatás is emeli a kiadásokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.