Áfamentességgel mentené meg a könyvkiadókat a lengyel kormány
Gazdaság hvg.hu/MTI 2020. április. 23. 19:14

Áfamentességgel mentené meg a könyvkiadókat a lengyel kormány

Az Európai Bizottság hozzájárulását kéri a lengyel kormány és az elnök, hogy 0 százalékosra vihessék le a könyvek áfakulcsát.

A lengyel kormány a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő könyvkiadók érdekében 0 százalékra csökkentené a nyomtatott könyvek áfáját – közölte Piotr Glinski kormányfőhelyettes.

A problémát az jelenti, hogy a nyomtatott könyvekre az uniós irányelvek szerint 5 százalék a legkisebb lehetséges áfakulcs, a kormány most az Európai Bizottságtól kéri, hogy a válság miatt eltérhessenek ettől.

Andrzej Duda elnök azt tette hozzá mindehhez: a koronavírus-járvány még súlyosbított a korábban is válságban lévő könyvpiac helyzetén, a lengyel kormány ezért legalább egy időre csökkentené az adóterheket, közvetve pedig a könyvek eladási árát is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ne az legyen a reakció, hogy ez egy félőrült pszichopata
Élet+Stílus Czeglédi Fanni 2020. augusztus. 06. 20:00

Ne az legyen a reakció, hogy ez egy félőrült pszichopata

Kanye Westnek az elmúlt hetekben felbukkanó furcsa víziói és sértő bejegyzései eleinte egy jól kidolgozott médiakampány elemeinek tűnhettek, de hamar megjelentek azok a rajongók és támogatók, akik arra figyelmeztettek, hogy a rapperen valószínűleg eluralkodott korábban felvállalt bipoláris zavara. Ha ismerjük és értjük a betegség tüneteit, West ámokfutásnak tűnő megnyilvánulásai is egészen más megvilágításba kerülnek. De mit kell tudni és hogyan érdemes beszélni a bipoláris zavarról? Dr. Belső Nóra pszichiátert kérdeztük.