Gazdaság hvg.hu 2020. április. 07. 09:25

Legyengült állapotában találta meg a magyar ipart a válság

Sorozatban három olyan hónapja volt a magyar gazdaságnak, ami nemrég még meglepően gyengének számított. Nemsokára visszasírjuk azt is, hogy egyáltalán növekedés volt, de a most közölt adatokon látszik, hogy már a járvány előtti időszak sem volt fényes.

Sokszor fogjuk hallani a következő hónapokban, hogy a koronavírus miatti gazdasági válság óriási károkat okoz a magyar iparnak. Ez a megállapítás természetesen igaz is, de a Központi Statisztikai Hivatal most bemutatta a járvány előtti időszak adatait, amelyből világosan látszik:

már az előtt gyengélkedett az iparunk, hogy a koronavírus elérte volna az országot.

2020 februárjában az ipari termelés mindössze 1,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál – közölte most a KSH. Ez sorozatban a harmadik gyengébb hónap volt: decemberben 3,6 százalékos mínuszt mértek, januárban 2,8 százalékos növekedést – hogy ezek mennyire alacsony számok a korábbiakhoz képest, azt jól mutatja, hogy 2019-ben szinte végig 4-9 százalék közötti adatok jöttek.

Februárban a járműgyártásban lassult a növekedés üteme, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában gyorsult.

zöldhasú
Hirdetés