A testület más felajánlásokat is tett, miközben takaréklángon működik.
Járványkórház céljára felajánlotta az Európai Parlament egyik brüsszeli épületét a belga fővárosnak David Sassoli. Az EP elnöke szerint a Helmut Kohlról elnevezett épület alkalmas lenne kórháznak vagy olyan egészségügyi központnak, ahol átmeneti szállást kapnak azok, akiknek ellátásra van szükségük. Az Európai Unió sofőrjei pedig hasznos szolgálatokat láthatnának el Brüsszelben: gyógyszereket és egészségügyi felszereléseket, illetve élelmiszert szállíthatnának a járvány sújtotta belga fővárosban.
Minderről az Európai parlament főtitkára, Klaus Welle tájékoztatta Brüsszel városának vezetőit. Az Európai Parlament szóvivője szerint a főtitkár szerdán adta át a javaslatot, és most várják a választ.
Az EP-ben más rendkívüli intézkedéseket is hoztak. David Sassoli elnök megtiltott minden látogatást. Az Európai Parlement összes plenáris ülését felfüggesztette júliusig Strasbourgban, mert Elzász különösen járvány sújtotta területe Franciaországnak, ráadásul a Brüsszel és Strasbourg közötti ingázás külön kockázatot jelentene több ezer ember számára. Az Európai Parlament csak miniüléseket tart Brüsszelben – a lehető legszűkebb körben, gondosan betartva az egészségügyi előírásokat. (Ez persze nem akadályozza meg a testületet abban, hogy április közepén ne tartson ülést a magyar jogállamiságról.)
Az Európai Parlament főtitkára jelezte, hogy más segítségre is nyitottak Brüsszelben, sőt Strasbourgban és Luxemburgban is, ahol a járvány miatt szintén üresen állnak az épületek – írja a brüsszeli Politico.
(Politico)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.