Két nap alatt 340-ről 350-re változott a forint/euró árfolyam. Többször 351 felett is járt.
Csak idő kérdése volt, mikor éri el a forintárfolyam a lélektani határt: végül csütörtök délelőtt 11 órakor jött el a pillanat, amikor
350,21 forintba került egy euró.
Az amúgy is gyenge forint hétfőn kezdett el zuhanni, aznap néhány óra leforgása alatt 340-ről 345-re gyengült. Kedden 348-ig esett, most pedig folytatódik a gyengülés, és még nem látni, hol lesz a vége. A zuhanás oka a koronavírus-járvány: senki nem tudja, hogy mekkora károkkal jöhet ki ebből a helyzetből a világgazdaság, ilyenkor pedig a befektetők a biztonságosabb devizákba menekítik a pénzüket.
A K&H egy tavaly év végi elemzése még arról szólt - akkor 337-nél járt az árfolyam -, hogy 2020-ban akár a 340-345-ös árfolyam sem elképzelhetetlen. Ez akkor pesszimista forgatókönyvnek tűnt, ma már örülnénk egy ilyen szintnek. Nagyobb baj, hogy amikor tavaly nyáron elkészítették az idei költségvetést, akkor úgy számolt a kormány, hogy 320,9 forint lesz az idei átlagos euróárfolyam.
A forint más devizákhoz képest is zuhan. Egy dollár hétfőn még 303 forintba került, ma már 317-be, a svájci frank árfolyama pedig két nap alatt 320-ról 331-re változott.
Frissítés: egy rövid időre visszaállt a forint 350 alá, de kora délután tovább folytatódott a gyengülés, többször 351 felett is járt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.