Gyükeri Mercédesz
Szerzőnk Gyükeri Mercédesz

Pont fél év múlva fog távozni Budapestről Iain Lindsay, a koronavírus-pánik kitörése előtt, de már a Brexit után beszélgettünk vele. Az Egyesült Királyság budapesti nagykövete vallja, hogy van élet az után is, hogy kiléptek az EU-ból, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer lesz magyar tagja a brit kormánynak. Interjú.

hvg.hu: Boris Johnson azzal indította a Brexit utáni brit–EU-viszonyról szóló tárgyalásokat, hogy ha júniusra nem lesz látható eredmény, akkor elhagyják a tárgyalóasztalt. Mire véljük ezt? Egy újabb fenyegetés, vagy valóban számolnunk kell egy ilyen lépéssel?

Iain Lindsay: A júniusi Európai Tanács-ülésen számolnak be a felek a most kezdődött tárgyalások előrehaladtáról. Reális szerintem, hogy olyan szintű előrehaladást tudunk elérni addigra, hogy az év végére lezárhassuk a tárgyalásokat. Nem lesz könnyű, ez tény, de nem lehetetlen. Azért is gondolom reálisnak, mivel olyan megállapodást szeretnénk, amely az EU Kanadával, Japánnal, Dél-Koreával megkötött szabadkereskedelmi egyezményeire hasonlít. Vagyis nem a semmiből indulunk.

hvg.hu: Hadd legyek szkeptikus: ha a Brexit-tárgyalások majdnem három évig elhúzódtak, hogyan lehetséges elérni bármit mindössze négy hónap alatt?

I. L.: Az ön és mások szkeptizmusa mondatta azt is, hogy soha nem lesz megállapodás, aztán mégis lett. Az EU-t megalapozó Római szerződést mindössze kilenc hónap alatt hozták össze.

Iain Lindsay
Reviczky Zsolt

hvg.hu: De ott csak hat ország ült a tárgyalóasztalnál.

I. L.: De a mai napig meghatározó dokumentumról van szó. Azt sem felejthetjük el, hogy a kilépési megállapodásról szóló tárgyalásokon az európaiakat érintő legfontosabb kérdésekről (az uniós polgárok jogai és a brit hozzájárulás az EU költségvetéséhez) az első 6-9 hónap alatt sikerült megegyezni. A többi idő jórészt az Írországgal kapcsolatos kérdéssel ment el, ami aztán a brit parlamenten akadt el. Mellesleg úgy ültünk le mint korábbi tagország, vagyis számos területen megfelel a mi szabályozásunk az unióénak. Nem egy extra speciális, személyre szabott egyezményt szeretnénk, a most is létező kanadai modell nekünk megfelel.

hvg.hu: Miért pont Kanada?

I. L.: Mert ez olyan megállapodás, amelynek a szándékai, eszközei megfelelnek a céljainknak. De azt is világossá tettük, hogy ha az év végéig nem lesz megállapodás, akkor – a kilépési megállapodás alapján – a WTO szabályai szerint folytatjuk a kereskedelmet az EU-val.

hvg.hu: Az unió vámok, kvóták nélküli kereskedelmet szeretne. De ha nincs megállapodás az év végén, akkor ez nem így lesz. Megint fenyeget majd a megállapodás nélküli Brexit?

I. L.: Nem, ezen túl vagyunk, a WTO szabályai alapján a kereskedelem 80 százaléka mentesül a vámok alól. Persze nem ezt szeretnénk. Az álláspontunk azonban abból indul ki, hogy az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból, így minden olyan kötelezettség, ami a tagságból eredt – például hogy a magyar állampolgárok korlátozás nélkül vállalhatnak munkát az országunkban – az év végéig tart. Ahhoz, hogy 2021. január elsejével visszanyerjük a szuverenitásunkat, elfogadhatatlan, hogy utána is az unió szabályait kelljen követnünk. Emiatt utasítja el a kormányunk azt is, hogy az EU Bíróság döntéseinek vessük alá magunkat. Nincs még egy olyan szabadkereskedelmi megállapodás a világon, ahol az egyik fél azt mondja a másiknak: márpedig ti a mi szabályainkat, bírósági döntéseinket fogadjátok el. De az EU azt is mondja, hogy olyan nagy a kereskedelem volumene az unió és az Egyesült Királyság között, hogy az különleges szabályokat tesz szükségessé. De hát hasonló a volumen az EU és az Egyesült Államok között is, és az ottani szabadkereskedelmi tárgyalásoknál szóba sem került hasonló. A másik érve az EU-nak a földrajzi közelség. De az is milyen érv, hogy pusztán azért kellene elfogadnod a bíróságunk döntéseit, mert a szomszédunk vagy. És azt sem tudjuk elfogadni, hogy az európai szabályok minden esetben szigorúbbak lennének a briteknél: a szülői szabadság például nálunk egy év, míg az uniós előírás 14 hét. Ahogy Boris Johnson fogalmazott: ha az unió elfogadja a mi szabályainkat ezen a téren, akkor belemegyünk ebbe. A világ nagy részén létezik olyan vitarendezési eljárás, amelynek alapja az angol jog, mégsem várjuk el ennek elfogadását az EU-tól.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Szóval az az érv, hogy Nagy-Britannia korábban egy tagország volt, és mint ilyen, alávetette magát az EU Bíróság döntéseinek, elfogadhatatlan?

I. L.: Az egyik oka annak, hogy az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból – azon túl persze, hogy mindig csak félig köteleztük el magunkat, nem voltunk például tagjai az euróövezetnek vagy a schengeni rendszernek – az az igény volt, hogy vegyük vissza az irányítást. Ha ezt komolyan vesszük, ez ugyanúgy elfogadhatatlan, mint az, hogy ha mondjuk, 2025-ben változik egy uniós irányelv, azt a brit jogrend is követi. De abban bízunk, hogy sikerül megállapodnunk majd.

hvg.hu: És közben Washingtonnal is tárgyalni kíván a brit kormány. Emiatt rengeteg kritika érte, mondván ez hátráltathatja az európai tárgyalásokat is, különösen, hogy Amerikában idén elnökválasztás lesz, vélhetően lesz fontosabb dolguk, mint a britekkel egyeztetni.

I. L.: Valóban választási év az idei, de nem gondoljuk, hogy ez határozná meg a tárgyalásokat, inkább az, hogy mindkét fél szeretne megállapodni. Talán nem meglepetés, hogy a cél az angloszféra, vagyis az angolul beszélő országok szorosabb kapcsolatának kialakítása. Azt szeretnénk, hogy 2023-ra megállapodjunk azoknak az országoknak a 80 százalékával, amelyekkel globális kereskedelmünk 80 százaléka zajlik – ebben benne van az EU, az USA, Japán, Ausztrália. Ez kemény, de nincs más választásunk. De a globalitás a génjeinkben van, ennek jele az is, hogy a Londonban élők 40 százaléka, 3,2 millió ember másik országban született. Ezért is bízom abban, hogy sikeresek lehetünk, hiszen egy nyílt társadalom vagyunk – tudom, hogy Európa egyes részein ennek kettős értelme van, de tényleg így van.

hvg.hu: Az új migrációs szabályok azért nem ezt tükrözik, itt épphogy korlátoznák az unióból érkezők eddig szabad munkavállalását.

I. L.: Nagy-Britannia nem fogja lehúzni a redőnyt a bevándorlók előtt, a bevándorlás is benne van a génjeinkben. De azt is el kell fogadni, hogy a nettó bevándorlás minden évben annyi, mint Debrecen lakossága. Tíz év alatt annyival nő a lakosság, mint ahányan Budapesten vagy Varsóban élnek. Maradunk egy befogadó ország, de a jövő évtől egy az ausztrálhoz hasonló rendszerben szabályozzuk a bevándorlást – erre évtizedek óta nem volt példa.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Az EU miatt?

I. L.: Egyrészt az EU miatt, hiszen a személyek szabad áramlását tiszteletben tartva erre nem volt lehetőségünk az unióból érkezőkkel szemben. Persze a 3,5 millió európai rendkívüli módon hozzájárult ahhoz, hogy sikeres lett a brit gazdaság. A törvényjavaslat, amely az ausztrálhoz hasonló pontrendszert szab meg, képzettségük, alkalmasságuk, nyelvtudásuk alapján osztályozza a bevándorlókat, nem az alapján, honnan érkeznek. Ez nem szokatlan, több országban működik ilyen rendszer, és mégis népszerűek, mi sem tartunk attól, hogy az Egyesült Királyság kevésbé lesz vonzó. A tehetséges, képzett magyarok továbbra is jöhetnek, és remélem, ez fordítva is így lesz.

hvg.hu: Ez szép dolog, de mi lesz a brit mezőgazdaságban, idegenforgalomban, vendéglátásban dolgozó európaiakkal? Ők ugyan nem képzettek, de minden szakmai szervezet azt mondja, nélkülük súlyos munkaerőhiány lépne fel ezekben az ágazatokban.

I. L.: A kormánytól független Migrációs Tanács olyan javaslatot tett, amely alapján a pontrendszerben tervezett alsó fizetési szint legyen alacsonyabb. De ezen túl is lesz lehetőség alkalmazni külföldieket abban az esetben, ha egyes ágazatokban munkaerőhiány lép fel – ez is pontokat érhet az érkezők számára. Van azonban egy másik probléma: a kilencvenes években nálunk is az volt a cél, hogy minél több diplomás legyen. És most tudatosul bennünk, hogy nincs feltétlenül szüksége, igénye mindenkinek arra, hogy egyetemre menjen. Sok brit fiatalt kellene a szakképzés felé terelni, hogy olyan szakmákat sajátítsanak el, amelyeket az elmúlt 10-15 évben jellemzően az EU-ból érkezők látnak el.

hvg.hu: Ez nem tipikusan brit probléma, az unióban is jellemző.

I. L.: Igaza van, de nálunk azért is foglalkozni kell vele, mert kevesebben érkezhetnek. De ettől még jönnek, látszik, hogy nem igazolódtak be azok a jóslatok, amelyek arról szóltak, a City kiürül, a britek mindenkit kizárnak.

Eljött február elseje, és mit láttunk: az élet megy tovább.

Azzal meg nem lehet vádolni a brit kormányt, hogy ne lenne ambiciózus.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Az ambíció elég ahhoz, hogy a Brexitnek ne legyen semmilyen negatív következménye?

I. L.: Nincs más választásunk. Tudta, hogy a távol-keleti nyelveken a lehetőség és a kockázat ugyanaz a szó? Egy kihívás, amelynek van pozitív és negatív oldala, de kezelhető mindkettő. Megmondtuk, hogy lehetnek fennakadások a kereskedelemben, még megállapodás esetén is. Az fontosabb, hogy valóban szuverén nemzet legyünk – megéri a súrlódásokat.

hvg.hu: A szuverenitásnál nem fontosabb a piac bizalma? Tavaly elég sok hírt hallottunk arról, hogy cégek hagyhatják el a szigetországot a bizonytalan helyzet miatt.

I. L.: Aztán elmentek? Nem. Nagyon óvatosnak kell lennünk a hírekkel kapcsolatban. Nem tennék egyenlőségjelet a koronavírus és a Brexit közé, de az információáradat, ami zúdul ránk, azért hasonló volt: mennyi hírt olvashattunk arról, hogy milyen rossz dolgok következnek a kilépés után? És nem csak tavaly, két éve, három éve, a referendum óta. Nem árt a dolgokat a helyükön kezelni. Most például már nem tagja az Egyesült Királyság az EU-nak, nem vesz részt az uniós szervek munkájában, de folyamatos az együttműködés a kül- és biztonságpolitikai kérdésekben.

hvg.hu: És akkor valóban nem távoztak cégek?

I. L.: Az adatok ennek az ellenkezőjét mutatják, ennek az is a magyarázata, hogy London, de akár az Egyesült Királyságot sokan kiindulópontként tekintik a világ más tájai felé. Sok magyar startup is érkezik ezért hozzánk.

hvg.hu: Ellenkező irányban is megvan ez a lelkesedés?

I. L.: Minden egyes brit cég, amelyet meglátogattam az elmúlt hat hónapban, bővül. A brit cégek a magyar és a regionális piac miatt, vagy – a szolgáltatóközpontok esetében – a minőségi munkaerő miatt jönnek ide. És van még tere a bővülésnek, a gyártás helyett az innováció terén. A Rolls Royce, a Jaguar befektetése is példa erre. De olyan mozgást nem látunk, hogy egy cég elhagyja Nagy-Britanniát és inkább idejön ebbe a régióba.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Szóval senkit nem érdekel a Brexit?

I. L.: Tudom, hogy sokan szomorúak a Brexit miatt, meg is értem ezt. Azt gondolom, hogy a kulcs az lesz, hogy milyen jövőbeni viszonyt sikerül kialakítani. De továbbra is részt veszünk a kül- és biztonságpolitikai egyeztetésben, továbbra is elkötelezett tagjai vagyunk a NATO-nak, a legnagyobb európai haderővel, a brit társadalom továbbra is sokszínű, nyílt maradt, ezek nem változnak. Túl vagyunk a Brexiten, most már előretekintünk.

hvg.hu: Említette a koronavírust. Milyen kockázatról beszélünk?

I. L.: A koronavírus átlép a határokon, egy olyan probléma, amelyet a nemzetközi közösségnek együtt kell kezelnie, például a WHO keretein belül, és minden országnak a saját tervei alapján. Én azt tudom mondani, hogy ne pánikoljunk! Persze óvintézkedéseket kell tennünk. Az világos, hogy a koronavírus már most gazdasági hatásokkal jár: a fiam nem megy el egy fesztiválra, mert elhalasztották, találkozók, események esetén is fel kell mérni a kockázatokat. De az életnek mennie kell tovább, nem lehet lehúzni a redőnyöket, bezárni az ajtókat.

hvg.hu: A gazdasági kockázatok mindenesetre jól láthatók, és az első reakciók is arra utalnak, nem ússzuk meg komoly következmények nélkül. A brit jegybank szerdán meglepetésre kamatot csökkentett, a brit kormány gazdaságélénkítő csomagot fogadott el, és hasonlóról beszél a magyar is, amely a gazdaság visszaesését sem tartja kizártnak. Tényleg ne pánikoljunk?

I. L.: Hadd utaljak a pénzügyminiszter szerdai beszédére, amelyben kiemelte, hogy a gazdaságunk erős, az államkassza stabil, a közszolgáltatások pedig felkészültek. Valószínűsíthető egy időleges zavar, de bízunk abban, hogy ebből sikerül kilábalni. A cél most az, hogy biztonságot és támogatást nyújtsunk a betegeknek és azoknak, akiknek nehézséget okoz a járvány. Az ellátási oldalon pedig támogatni kell a vállalkozásokat, biztosítani, hogy a termelési kapacitásban tapasztalható ideiglenes negatív hatás ne állandósuljon. A kormány együtt dolgozik ezen a jegybankkal.

hvg.hu: Nemrég bejelentették, hogy szeptemberben távozik, előtte még a koronavírussal is foglalkoznia kell nagykövetként.

I. L.: Hát igen, a brit Brexit-népszavazással kezdtem, és most a koronavírussal fejezem be... De azt azért remélem, hogy az Ultrabalaton nem marad el! A fiam is indult volna a barcelonai maratonon, aztán mégsem – mondjuk ennek semmi köze a koronavírushoz, egyszerűen nem készült fel. Remélem azért, hogy az sem marad el.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Mivel tölti utolsó hónapjait?

I. L.: Remélem, nem otthon, mert egy karantén miatt nem tehetem ki a lábam. Pont hat hónap múlva hagyom el Magyarországot, és van még sok hely, ahol nem jártam, sok olyan hely is, ahová visszamennék, főleg a Balatonon, mert imádom a balatoni nyári feelinget. Általában Olaszországban nyaralok, de ott is várni kell még, hogy meglássuk, mi a helyzet. De ami fontosabb: két és fél éve építjük ki az új kétoldalú kapcsolatokat a magyar kormánnyal, az utolsó hat hónapban ezt tekintem fő feladatomnak. Az segít, hogy a kapcsolatok jók a két kormány, de a két országban élő emberek között is. Hiszen nem tudhatjuk, lehet, hogy azok a magyarok, akik most az Egyesült Királyságban élnek, nemsokára az ország új vezetői lesznek. A brit kormány három tagja hindu, közülük kettő született az országon kívül, nem tudhatjuk, hogy nem lesznek-e ott még magyarok, lengyelek akár.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.