Gazdaság hvg.hu 2020. március. 08. 07:00

És akkor köhögni kezdett a világgazdaság is a koronavírus miatt

Egyre inkább látszik, mekkora gazdasági károkat okozhat a vírusjárvány; egyetlen nagybeszállító sem ment bele, hogy elengedje a tartozásai ötödét; több fontos ítéletet hozott az EU Bírósága magyar ügyekben. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Már százezernél is több koronavírus-fertőzött van a világon, de számunkra ennél sokkal aggasztóbb, hogy megérkezett a vírus Magyarországra is. Miközben azt figyeljük, hogy merre jártak a turistalányok, akik Bécsből Budapesten át Csehországba utaztak és vitték tovább a vírust, kikkel találkoztak a Budapesten tanuló, fertőzött iráni diákok, és mire képes a magyar egészségügy ebben a helyzetben, a boltokban az emberek kilószámra vették a lisztet, a cukrot. Tudunk olyan magyar családról, ahol hatszáz darab zsemlét vásároltak, majd azokat kettesével lefagyasztották. A Tesco már időszakos limitet vezetett be az online rendeléseknél.

hvg.hu

A Magyar Biztosítók Szövetsége arra figyelmeztetett: nem fizet a biztosító, ha valaki egy utazásra nem javasolt térségben elkapja a koronavírust. A Magyar Turisztikai Ügynökség egymilliárd forintos vis maior keretet hozott létre a bajba jutott cégek megsegítésére, miután kiderült, hogy a Budapestre tervezett utak ötödét már lemondták. Összegyűjtöttük azt is, mi mindent érdemes tudnia annak, aki karanténba vonulna.

Aggódhatunk a világgazdaság helyzete miatt. Az OECD 2,9-ről 2,4 százalékosra rontotta a globális GDP-növekedési előrejelzését erre az évre. A koronavírus rámutat a szállítási láncokra épülő gazdasági esendőségére, nálunk is leállna a termelés egy-két héten belül több gyárban még akkor is, ha egyetlen magyar beteg sem lenne. Az Egyesült Államokban a Fed kamatcsökkentéssel próbálja enyhíteni a járvány hatásait. A brit Flybe légitársaság csődöt jelentett, persze náluk a járvány már csak az utolsó csepp volt a pohárban. A LOT felfüggesztette a Budapest-Szöul járatát, a Lufthansa pedig járatai ötödét törölte. Jó hír viszont, hogy globálisan már csökkentek az élelmiszerárak januárhoz képest, a fő okok közt ott van a koronavírus. Japánban pedig a Sharp egész meglepőt lépett: egy gyárát átalakítja, hogy LCD-tévék helyett egészségügyi maszkokat készítsenek.

--- voting control ---

Kikértük az adatokat: 4462 beszállítónak tartoztak a kórházak tavaly decemberben, amikor a kormány kvázi csődvédelmi eljárást indított, és azt javasolta, azoknak fizeti ki a tartozást, akik a követeléseik ötödét elengedik. A legmagasabb, egy beszállítóra eső tartozás 4,18 milliárd forint volt, a legalacsonyabb 172 forint. Az átlagos pedig 15,2 millió forintra jön ki.

hvg.hu

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára úgy tudja, egyik nagybeszállító sem ment bele a kormány által követelt 20 százalékos tartozáselengedésbe, akadnak páran, akik 1-2 százalék engedményt tettek. Egyébként a kormány főtárgyalója az egyeztetéseken minden beszállítónak azt mondta, hogy a tavalyi adósság természetesen ki lesz fizetve.

--- voting control ---

Több magyar érdekeltségű ügyben is döntést hozott az EU Bírósága. A Tesco és a Vodafone ellenében a magyar állam javára ítélt a testület, a döntés szerint az, hogy a különadók leginkább a külföldi tulajdonú cégeket terhelik, nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek, mert a piacok valós helyzetét tükrözi, hogy a legnagyobb árbevételű cégek fizetik a legtöbb adót. A Google viszont nyert a magyar állam ellen: a bíróság szerint az ugyan rendben van, hogy a külföldi reklámszolgáltatóknak be kell jelentkezniük Magyarországon mint a reklámadó alanya, az extrém büntetés ennek az elmulasztásáért már tiltott.

Az még nem végleges ítélet, csupán főtanácsnoki indítvány, hogy mondják ki, a CEU elüldözése – egész pontosan a felsőoktatási törvény ehhez vezető 2017-es módosítása - az EU-jogot és a WTO szabályait sérti. Korlátozza ugyanis a tudomány szabadságát, és a külföldi, valamint a belföldi szolgáltatók egyenlő bánásmódjának elvét sérti, hogy az Európai Gazdasági Térségen kívüli államok felsőoktatási intézményei csak akkor működhetnek itt, ha a származási államuk nemzetközi szerződést köt Magyarországgal.

--- voting control ---

A hét képe: járványügyi ruhában ment be egy vásárló egy romániai Lidlbe.

YouTube/Veronica Rizea

Beindult a diplomáciai nagyüzem az Európai Unió és Törökország között a görög-török határon kialakult menekülthelyzet miatt. Az összes létező uniós vezető együtt utazott a határra, nem titkolva, hogy fellépésükkel Ankarának akarnak üzenni. A sajtótájékoztató is sokkal inkább szólt az erődemonstrációról, mint a megoldások kereséséről. Bár az Európai Bizottság határozottan kijelentette, hogy nem enged Erdogan török elnök zsarolásának, nagyon valószínű, hogy a háttérben mégis kénytelen lesz egyezkedni.

Az egyetlen konkrét bejelentést Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tette: Brüsszel 700 millió eurós támogatást nyújt a görög hatóságoknak a migráció kezelésére, ennek a felét azonnal. A görög-török határ közötti senkiföldjén, valamint a tengeri határszakaszokon azonban már így is elkeserítő a helyzet, több ezren táboroznak a két állam között vagy indulnak neki gumicsónakokkal az útnak.

--- voting control ---

Egy átlagos háztartásban keletkező hulladék 20-50 százaléka is komposztálható lehetne, de egyelőre kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Több budapesti kerületben már hosszú évek óta működik komposztprogram, de messze járunk attól, hogy ez általános legyen.

2023-tól az EU-ban kötelező lesz a biohulladék külön gyűjtése és az EU egy 2018-as irányelve kimondja, hogy a biohulladékot a keletkezése helyén kell elkülöníteni és feldolgozni, nem keveredhet más típusú hulladékkal. Csak épp az nem látszik, hogyan fogjuk ezt megvalósítani: magyar jogszabály még nincs, elvileg a megjelenés után az FKF és a többi közszolgáltató fogja elvégezni ezt a feladatot.

--- voting control ---

Élesedett az azonnali fizetési rendszer a magyar bankoknál, vagyis immár az utalások nagy része nem órák, hanem másodpercek alatt megérkezik a kedvezményezett számlájára a nap 24 órájában, a hét 7 napján. Legalábbis elvileg, a bevezetés utáni órákban végzett gyorstesztünkön a legtöbb nagybank jól vizsgázott.

Azt több helyen tapasztaltuk, hogy a pénz ugyan elment és megérkezett, ám erről nem érkezett értesítés. A másodlagos azonosító regisztrálása már bonyolultabb feladat. A hvg.hu nagybankok többségénél a másodlagos azonosítókat csak személyesen, bankfiókban lehet regisztrálni, vagyis ha használni akarjuk az online bankolás egyik nagy újítását, akkor először kirándulnunk kell egyet offline.

--- voting control ---

A kormány hat miniszterének és a miniszterelnök általános helyettesének tagságával alakított regionális fórumot a kabinet Debrecen központtal. Regionális fejlesztési programok minden kormányzati ciklusban születtek, ám arra nem volt példa, hogy az övezet koordinációs fórumának kizárólag a kormányból delegált tagjai legyenek.

Egy kormányhatározatból az is kiderül, hogy készült egy gazdasági fejlesztési terv, amelyet bemutattak a kormánynak, és azzal – legalábbis a kormány – egyetértett. Nagy Balázs helyettes államtitkár azt mondta, hogy a konkrét projektlista a tervek szerint 2020 harmadik negyedévére készül el, és akkorra lesz meg a költségkalkuláció is. A fórum feladatait látva minimum több százmilliárd forint lehet a tét.

--- voting control ---

Érdekli a gazdaság? Még több cikket talál Facebook-oldalunkon:

zöldhasú
Hirdetés