Az új időpont még nem ismert.
Elhalasztják a március 18-19-re tervezett Műegyetemi Állásbörzét a koronavírus miatt.
A szervezők közleménye szerint figyelembe véve a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tájékoztatásait is a Műegyetemi Állásbörze szervezői a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetőségével közösen a rendezvény elhalasztásáról döntöttek.
Az új időpontról a szervezők a későbbiekben adnak majd tájékoztatást.
A Műegyetemi Állásbörze mintegy 150 kiállítója több ezer hazai és külföldi állást és szakmai gyakorlati lehetőséget kínál hallgatóknak, pályakezdőknek és tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak.
Mint írták, Magyarország legrangosabb állásbörzéje minden alkalommal több ezer látogatót vonz naponta és a kiállítók mintegy 1000 munkatársa vesz részt rajta.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.