Még idén elindíthatja a kormány a nyugdíjkötvényt, és a zöld állampapírt is piacra dobhatják.
Hamarosan elindul a nyugdíjkötvény, a lekötési kötelezettség legalább tíz év lesz – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az mfor.hu-nak adott interjúban.
A nyugdíjkötvénnyel arra készülnek, hogy a nyugdíjcélú megtakarítók számára olyan vonzó papírt kínáljanak, amely kamatozását, hozamát tekintve akár a Magyar Állampapír Plusszal is versenyképes lehet – ígérte a miniszter. Az utolsó simítások zajlanak az indítás előtt, ebben az évben megtörténik a kibocsátás.
A nyugdíjkötvényt magánszemélyeknek tervezik, nem intézményeknek. Olyan konstrukciót szeretnének bevezetni, amelyik annál kedvezőbb feltételekhez juttatja a vásárlót, minél fiatalabb korban, minél hamarabb vásárol be a papírba – mondta.
A futamidőről a pénzügyminiszter elmondta: az attól függ, hogy a nyugdíjkorhatár előtt mennyivel indul a befektetési időszak. Még nem zárultak le teljesen az ezzel kapcsolatos egyeztetések, de minimum 10 év lesz a lekötési kötelezettség.
A szintén idén piacra kerülő zöld kötvényről pedig jelenleg két piacon tárgyalnak, Japánban és Kínában. Előbbiből van nagyobb érdeklődés, ott több szereplő is jelentkezett partnernek a kibocsátáshoz. Ez még ebben az évben el fog indulni, az év közepére meglesznek azok a keretek, amelyek alapján el tudják dönteni, mekkora összegben bocsátanak ki zöld kötvényt.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.