Egy évben közel kétmilliárd forintot visz el az új stadion.
Van a stadionépítéseknek egy olyan problémájuk, amelyekkel már az után szembesülünk, hogy irdatlan mennyiségű közpénzből felépültek a stadionok: hogy utána üzemeltetni is kell őket valamiből. Ennek extrém példája volt az, amikor Szombathelyen senkit nem találtak, aki elvállalta volna ezt a munkát, így az önkormányzatnak kellett a közpénzt beletolnia a stadionüzemeltetésbe, de az egyébként is általános Magyarországon, hogy az adófizetők pénze nélkül nem működik a fenntartás.
A 444 vette észre a friss Magyar Közlönyben, hogy a kormány most szánt pénzt a 190 milliárd forintból megépült Puskás Aréna üzemeltetésére: csak 2020-ban 1,87 milliárd forint megy el erre a célra. Még az építkezés alatt úgy számolt a Magyar Nemzet, hogy évi 1-2 milliárd forintba kerülhet az üzemeltetés, ezek szerint a becslés felső értékéhez lett közelebb a végső érték.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.