A szervezet szerint 2020-ban 3,2 százalékkal, 2021-ben pedig 2,8 százalékkal nőhet a magyar GDP. Csökken a munkaerő-kereslet, azzal együtt a béremelkedések üteme, ami magával vonja a lakossági fogyasztás növekedésének lassulását.
Javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) 2020-as növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság. A brüsszeli testület szerint az eddig becsült 2,8 százalékkal szemben idén 3,2 százalékos gazdasági növekedés várható Magyarországon.
A Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága február 13-án közzétett téli előrejelzése a tavalyi év második felének várakozáson felüli gazdasági növekedésével magyarázza a változtatást. Ugyanakkor a szakértők a növekedési lendület kifulladását jósolják amiatt, hogy a beruházási ciklus eléri tetőpontját. A Bizottság szerint 2021-ben már csak 2,8 százalékos növekedésre lehet számítani, amely megfelel a tavaly őszi előrejelzésnek.
A várható lassulással előrevetíti a munkaerő-kereslet csökkenését, ami lefékezi a reálbér és a magánfogyasztás növekedését. Az export növekedése valószínűleg mérséklődik majd, a kulcsfontosságú exportpiacok lassuló gazdasági növekedése következtében.
Az inflációs csúcs 2020 első negyedévében várható, ami a költségnyomás csökkenése miatt az év vége felé enyhülni fog. 2020-ban éves átlagban 3,3 százalék lesz az infláció a Bizottság előrejelzése szerint, 2021-ben pedig 3,1 százalék közelében lesz.
MNB-alelnök az elszabadult inflációról: Lépni fogunk. Vagy nem
Csak kiugrás volt a sokéves rekordot jelentő januári infláció, a jegybank egyelőre nem készül kamatemelésre. Erről legkorábban márciusban dönthetnek, minden lehetőség az asztalon van. Nagy Márton mindenesetre megszólalt a kiugró adat után, hogy nyugtassa a piacot.
A tavalyi évre vonatkozóan a Bizottság előrejelzése 0,3 százalékponttal, 4,9 százalékra javította a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó becslését a tavaly ősszel kiadott prognózishoz képest. A 2019-es javulást a szakértők azzal magyarázzák, hogy a magyar gazdaság ellenállóképesnek bizonyult a nemzetközi gazdasági lassulással szemben. Ez részben köszönhető a növekvő állami beruházásoknak és az új termékcsaládok bevezetésének az autóiparban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.